Illúziók fogságában

Ez alkalommal egy olvasónk levelét tesszük közzé. Néhány számítógépes játékfüggő egy blogon elkezdte alpári stílusban kritizálni a Médiavadászt, illetve egy cikket, ami az úgynevezett „gamerekkel” kapcsolatban tesz néhány kritikai megjegyzést. Mindezek mellett olyan köröket is szidalmazni kezdtek, akikkel a Médiavadászt némelyek összefüggésbe szoktak hozni. Olvasónk erre reagált.

Iszonyúan fájdalmas volt elolvasnom ezt a blogbejegyzést valami „peter’s blogon”. Még most is lüktet az agyam attól a rengeteg butaságtól, amit a szerző összehordott. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy sajgó fejjel reagálok rá. Valakinek mégis helyre kell tennie ezt.

Kezdjük az elején. Emberünk teljesen vakvágányon van, már ami azt illeti, hogy miként alkot hasonlatokat. A tradicionalisták nem egy „gyülekezet” vagy egy „vallás”. Egyszerűen annyit tesz a tradicionalista, hogy hagyományos értékek szemüvegén át nézi a világot. Vélekedésük szerint vannak igenis hagyományos értékek. Olyan értékek ezek, melyek univerzálisak, soha el nem évülők, és kiállták az emberiség próbáját. Ezért egy magát „gamernek” nevező egyén szájából az, hogy „fárasztó”, „demagóg maszlag”, „hülyeség” és „dilettantizmus”, csak akkor hangozhat el, ha nem vette be az orvosa által felírt kedélyjavítókat. Továbbá egy tisztelt gondolkodó, történetesen László András életműve még akkor is élő lesz, és

még akkor is szellemi táplálékként fog szolgálni, ha már a jelenleg összes élő „gamerről” lerágták a kukacok a húst.

Egyébként is, mi az a „gamer”, azon kívül, hogy hülye kis punk módjára kripliz le egy tiszteletreméltó filozófust? Egy olyan személy, aki egy virtuálisan programozott világot ügyesen képes irányítani, mert teste motoros képességei alkalmassá teszik, mert gondolkozása idomult a virtuális valóságok logikájához. Mivel sikereket ért el ebben a világban, ezért életét ennek rendeli alá. Számítógépes parkját (konzolját, tévéjét, kontrollereit, székét, szobáját stb.) e szerint alakítja. A komoly „gamer”, mert természetesen szintek is vannak, egész életét alárendeli ennek.

Viszont ahogy más területeken is, itt is igaz, hogy nem lehet egy seggel két lovat megülni.

Ha „gamer” vagy (és itt most csak a komoly szintről lesz szó), akkor bizony te vagy a „király” a virtuális világban. De csak ott.

A valóságban nem ér semmit a tudásod. Mire alapozom ezt? Arra, hogy virtuális világ kimondottan a valóság utánzására törekszik, ahol teljesen más jellegű törvényszerűségek uralkodnak. Eleve ez a számítógép célja. Modellezés. És egy ilyen torz modellvilágban a „gamerek” versenyeznek egy parodisztikus „királyságért”. De hogy fokozzam még ezt. Ekkor is csak egy-egy partikuláris világ „királyai” lesznek. Hiszen a Starcraftos vagy WoW-os „gamer” nem tud sikereket elérni a Counter Strike-ban és vice versa. És ez a jelentéktelen kis mikrobirodalom is nyomban megsemmisülhet egy nagyobb áramkimaradás vagy az internet megszűnésének következtében.

Egy valódi „gamer” életének tekintélyes hányadát teszi ki a virtuális világban való tévelygés.

Éppen ezért helytálló, hogy a legtöbbnek (10:1 arányban) tényleg nincs normális kapcsolata a valós világgal, valós hús vér emberekkel. A legmakacsabbak ezt persze nem fogadják el, hanem állítják, hogy nekik van, mert közönségtalálkozót szerveznek a játék kapcsán más „gamerekkel”, akikkel senki más által nem értett poénokon röhögnek. Barátnőik is a „gamerek” közül kerül ki, vagy ha nem, rondák. De aki nem hiszi, járjon utána. A 9gag.com-on (persze ez az oldal is hagy kivetnivalót maga után) külön mémgyár van a „gamerekről”.

Haladjunk ezután tovább a szerző agyalgásán. Mit is tudunk meg még a hagyományosan gondolkodókról? Hát „peter’s” „munkájából” semmi lényegeset,

valamiféle saját nézőpontból giccsesen kiizzadott rágalmazást olvashatunk.

Az jól látszik, hogy személyesen a szerző nem került kapcsolatba a tradíció írásos munkáival. Egy barátom mondogatja, hogy külön kell választani az élmény- és a fogalomszintet. Na. Ez a fazon fogalomszinten gondolja úgy, hogy tudja, mi a tradíció. Én viszont élményszinten tudom, mi az a „gamerkedés”. Egyébként

„gamernek” lenni jóval egyszerűbb, mint hagyományos értékek mentén élni az életünket.

A „gamerséghez” ugyanis nem kell az az összetettség, ami az életünkön való uralkodáshoz szükséges. Persze értem én, hogy van sok „gamer”, aki sikereket ér el egy-egy jól lehatárolt virtuális világban, és ettől feljogosítva érzi magát, hogy magáról sokat gondoljon, túl sokat. De ahogy fentebb említettem, és ahogy a Médiavadász cikke is említi, ez összességében egy szánalomra méltó siker.

Miért? Vegyük sorra, mit ír „peter’s”:

„(…) rohadt nagy idealisták, akik a múltba révedve romantizálnak, álmodoznak egy olyan tökéletes világról, ami sohase létezett.”

Írja fantasztikus stílusérzékkel. Én itt azért megemlíteném Platónt, a „rohadt nagy idealistát”. Vélekedése a jóról és a szépről az európai kultúra máig meghatározó gondolatai. Az államról alkotott idealista elképzelése a mai napig alapját képezi az államigazgatási pályákra készülők tananyagának. Nem beszélve arról, hogy amiről a tradicionalisták beszélnek, az nem saját gondolat ilyen tekintetben (sem), hanem egyszerűen a modern világ szembesítése az ideálissal. Ahogy a 0 pont a kooridánata rendszerben egy viszonypontot képez, úgy képez viszonyulási pontot a tradicionális életszemlélet a modern világ számára.

„Avagy mindenki, magából indul ki. Vicces, hogy pont azok jönnek ezzel, akik ők maguk követnek el mindent azért, provokálnak, és támadnak be mindenféle érdeklődésű embert csak azért, hogy figyeljenek rájuk, és foglalkozzanak velük.”

Arról, hogy mindenki magából indul ki, a tradicionalisták tudnának neked egy-két gondolatot mondani. Ha mélyebben érdekel a kérdés, talán kérdezd meg László Andrást, ahelyett, hogy sértegeted. Továbbá, ahogy már említettem, nem sértegetünk senkit személyesen. Felhívjuk a figyelmet a modern világ hiányosságaira. Akinek nem inge, nem veszi magára. Ettől még igazak a vádak az örökérvényű igazság fényében.

„Mégis valahogy ti vagytok azok, akik mindenkinek nyomjátok ezeket a transzcendens okosságokat, mintha ti lennétek azok, akik mások elismerésére vágynak, és inkább ti éreznétek azt belül, hogy amit csináltok, az hiábavaló, és senkit se érdekel, rajtatok kívül.”

Ez már a sokadik manipulatív megjegyzés, amire több időt már tényleg nem kellene fordítanom. Miért akarod nekünk azt bemagyarázni, hogy mi, mit és miért teszünk? Leírunk dolgokat, azért hogy le legyen írva. Te pörögsz rá, és személyesen sértve érzed magad. Ne az érvelőt támadd, hanem az érveket.

„Tehát már az is baj, ha az ember többfelé is képes egyszerre figyelni, és nem csak egy dimenzióban lát mindent.”

Ha már így kérdezed, akkor térjünk ki rá. Nem az a baj, hogy tudnak a „gamerek” több irányba is tekinteni, hanem az, hogy befelé nem tudnak.

„Hülyeség. Előtte nem ártott volna szétnézni, mert az elmúlt pár évben, évtizedben, nem egy olyan cím jött ki, aminek van története és mondanivalója. Max Payne, Mafia, Stalker, Metro széria, Fahrenheit, Heavy Rain, Remember Me, Beyond: Two Souls, Last of Us, Walking Dead, Life is Strange, és még lehetne sorolni.”

Az elme kondicionálásról: Max Payne -> maffia megöli a családot, Max vérbosszút áll; Mafia -> maffia munkák; Stalker -> atomkatasztrófa utáni város; Walking Dead -> zombik. Ezek után nem csoda, ha a mafiás és zombis filmek, polók stb. uralják a beszédteret. Azzal még egy „gamernek” is tisztában kellene lennie, hogy a „Vér és becsület” című film megtekintése után minden gyerek spanyolul akart tanulni, Bruce Lee után meg mindenki beiratkozott karatéra. És valahogy a „gamer” szubkultúrában nem jelenik meg Platón, Schopenhauer, de úgy általában semmi, aminek több értelme lenne, mint a zombi apokalipszisnak. Mondd csak, hogyan tudja kamatoztatni egy „gamer” abbéli tudását, hogy miként kell ártalmatlanítani egy mutáns zombi földönkívüli lényt?

Összességében tehát továbbra is úgy gondolom, hogy megállják a helyüket a Médiavadász megállapításai.

A „gamerkededés” nem enged felnőni.

Örök gyerekként a rendszer tökéletes foglya lehet valaki élete végéig. Ezzel szemben a tradicionális gondolatok valódi kiutat kínálnak. Továbbá, hogy mennyire nem ismeri emberünk a mélységeket, és mennyire fogalmi szinten éli meg a tradicionalisták létét, jól példázza, hogy nem tételez fel mást, minthogy mi is számítógép előtt éljük az életünket, és onnan osztjuk az „áldást”. Nem. Viszont azt is tudjuk használni. Ezzel szemben a „gamerkedés” minden „mélységét” érintettük ezen két-három cikk keretében. Nem véletlen, hogy a „gamerkedésnek” nincs filozófiája, nem születnek róla könyvek és úgy általában súlytalan. A világban általában mindenki úgy tekint a „gamerekre”, mint az élet valódi megpróbáltatásai elől menekülő, illúziókat kergető figuráira. És ha van is valami megnyerő ezekben a fantáziavilágokban, ideje lenne belátni, hogy mennyire kevés segítséget adnak az ember legnagyobb, de koránt sem kevésbé izgalmas kihívásai szempontjából.

Illúziók fogságában…