Médiavadász

A madár az ász

0

Már csak két hét – A Covid-járvány valódi története

A Covid-járvány összetett jelenségének hátterét vizsgáló dokumentumfilmünkkel kapcsolatos főbb adatok és internetes elérhetőség.

Csak két hetet kell kibírni, és visszakapjuk a szabadságunkat. Ezzel az ígérettel indultak Magyarországon a járványügyi korlátozások, melyek aztán közel három éven keresztül keserítették meg az életünket. A „Már csak két hét” című egyórás dokumentumfilm

a 2020-ban kezdődő Covid-helyzet főbb történéseit, ellentmondásait és máig ható következményeit összegzi és kritizálja.

Megtekinthető egy összefoglaló videó is a készítés folyamatával és a kezdeti fogadtatással kapcsolatban.

A filmben szereplő megkérdezettek a járványhelyzet következetes kritikusai,

akik végig kitartóan bírálták a Covid ürügyén meghozott ember- és szabadságellenes intézkedéseket: Bogár László, Demény-Nagy Kristóf, Ertsey Attila, Gődény György, Kovács Mónika, Pócs Alfréd, Modeste Schwartz, Tamasi József és Tomasovszki László.

A film 2023 nyarán jelent meg. A június 24-i teltházas premier előtti vetítést követően július 5-én vált elérhetővé online. Mivel nagyon gyorsan cenzúrázták, több videómegosztóra is felkerült. Ezek nézettségét összesítve a film

fél év alatt több százezres megtekintést ért el.

(Fél év alatt: Médiavadász Facebook oldala: 50.000 + 9.400; Doktor Gődény Facebook oldala: 81.000 + 60.000; Odysee: 19.300 + 1.400; Rumble: 5.000 + 500; Bitchute: 9.500 + 1.300; Videa: 1.000 + 800; Telegram: 1.800 + 3.300; Youtube: 1.400; ez összesen 245.000. Ehhez még hozzáadódnak a Facebookon, Tiktokon és egyéb helyeken átvett megosztások, például több 10 perces részletet is megosztottak belőle, amik egyike közel 250.000 megtekintést ért el.)

A film elérhetőségei:

Odysee, Rumble, BitchuteVideaFacebookTelegramYoutubeVimeo

A megadott videómegosztó portálokon a filmben szereplő szakértők hosszabb interjúi is megtekinthetők, ezeket szintén nagy érdeklődés övezte.

A filmről két pozitív ismertető–ajánló is megjelent nyomtatásban,

az egyik a Magyar Hüperiónban (11. évfolyam 2. szám, 266–270. o. Milán Péter), a másik a Duo Gladiiban (3. évfolyam 2. szám, 89–90. o. Kolonits László), mindemellett előbbiben az alkotás főbb részleteinek lejegyzett változata is megtalálható (203–217. o.). A Telex és a Lakmusz ezzel szemben bíráló cikkeket készített róla, amelyek rengeteg csúsztatást, lejárató megjegyzést, félrevezetést tartalmaznak, olvasásukat csak erős idegzetűeknek ajánljuk.