A fajkeverés szuggesztiója
Akik éles szemmel figyelik a média világában megjelenő társadalomromboló propagandát, azok ennek egyik fontos részterületén – amely a fajok összekeverése − annak a jelenségnek lehetnek szemtanúi, hogy ez a szuggesztió éppen eléri az úgynevezett „A” kategóriás filmek világát, többek között Hollywoodot is.
Mindannyian ismerjük azt a szófordulatot, amelyet nők szoktak használni egy olyan férfival kapcsolatban, aki a legkevésbé sem szimpatikus nekik: „Akkor sem, ha ő lenne az utolsó férfi a földön…” Nos, az egyik filmgyárban valakinek eszébe jutott, hogy ha egy egészséges, fehér nő nem kezdeményezne kapcsolatot fekete férfival normális esetben, vajon mit tenne, ha valóban egy fekete férfi lenne az utolsó a Földön? A „Z, mint Zakariás” című filmben ezt a helyzetet használják fel a fajkeverés elfogadtatásához. Adott tehát egy poszt-apokaliptikus világ, egy összeomlott civilizáció maradványa, ahol egy fiatal, vidéki lány – a szőke hajú, kék szemű Margot Robbie játssza − évek óta egyedül éldegél a kutyájával. Ekkor megjelenik egy másik túlélő, egy idősebb férfi, aki éppenséggel fekete bőrű. Később kiderül róla, hogy kutatómérnökként élte túl a katasztrófát egy földalatti laborban, ám a túléléshez szükséges hatalmas intelligenciája ellenére, színre lépése után néhány perccel máris megfürdik egy radioaktív folyóban…
A bátor fekete túlélő, aki lerombolja Isten házát az elektromos áramért cserébe, de amikor kiderül, hogy talán sugárfertőzött, így őrzi meg emberi tartását
A baleset miatt persze ápolásra szorul a fekete szereplő és ez a szituáció, valamint az emberek társaságának hiánya és a férfi nélkül töltött évek aztán megteszik a hatásukat a lány lelkivilágában, így románc szövődik kettejük között. A fekete férfi jellemábrázolása egyébként meglepően hitelesre sikeredett, annak köszönhetően, hogy igazi felvilágosult, modern hősnek akarták beállítani. Például kitalál egy vízierőművet, hogy újra tudjanak elektromos áramot használni – mintha e nélkül élni sem lehetne −, de ehhez nem lehet elég építőanyagot találni a közeli városban, amely teljesen elhagyatott. Nem, ehhez le kell rombolni a lány számára legfontosabb épületet, a fából készült templomot. Hiszen a néger úgy érvel, hogy az áram azért mégiscsak fontosabb, mint Isten. (Akiben ő egyébként sem hisz.) Ilyen körülmények közé érkezik meg aztán a harmadik szereplő, egy fiatal, jóképű, fehér férfi, aki ráadásul a közelben is élt a katasztrófa előtt, Istenben is hisz és minden szempontból ideális lenne a lánynak, aki viszont úgy érzi, talán elköteleződött a néger iránt. Mivel azért az egészséges embereknél még kiveri a biztosítékot, vagy legalábbis zavaró látvány egy fekete és egy fehér ember viszonya, ezért
a lényegről úgy próbálják elterelni a figyelmet, mintha a fehér nő és a fekete férfi közötti kapcsolat csak amiatt lenne problémás, mert kevesebb a közös személyes szál, nagy az életkori különbség, stb.
A film csattanóját nem lőjük le, maximum annyit árulhatunk el, hogy a három karakter további története valószínűleg a fehér és fekete társadalom későbbi, történelmi sorsát vetíti előre. Rendkívül „életszerű” mozzanat még a történetben, hogy a három túlélő közül a két fehér ember fizikai munkás – a lány földműves, a fiú bányász − volt azelőtt, míg a fekete férfi egy diplomás értelmiségi, kutatómérnök…
A 2015 januárjában megjelent film maga még nem tartozik a mainstream filmek közé (a DVD változat borítóján ott van ugyan a Sundance filmfesztivál pecsétje, de csak azzal a megjegyzéssel, hogy hivatalosan beválogatták, ami viszont a mi tudatos propagandával kapcsolatos verziónkat támasztja majd alá), így a bevezetőben említett jelenségnek ez még csak az előkészítése, viszont a színészek további karrierje már egyértelműen ebbe az irányba mutat.
A fekete színész, Chiwetel Ejiofor még ugyanabban az évben leforgatta a 2015 decemberében megjelent Szemekbe zárt titkok című filmet − Julia Roberts is szerepel benne, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon a dolog −, amelynek fő csapását egy gyilkossági ügy adja, viszont mellékszálként ez alkalommal a szintén szőke hajú, kék szemű Nicole Kidman és a fekete nyomozó között lehetünk tanúi egy 12 éven át tartó beteljesületlen szerelemnek. A figyelemelterelő hadművelet itt is a Zakariásban látott forgatókönyvet használja. Most a kapcsolat azért marad kibontakozás nélkül, mert a szőke ügyvédnő egy Harvardon végzett jogász, míg a fekete nyomozó csak valami átlagos főiskolán végzett, átlagos nyomozó. A fekete Chiwetel Ejiofornak egyébként a magánéletben is egy fehér bőrű nő a felesége. Mintha ez teljesen természetes lenne.
A Zakariás című film másik színészének további karrierjét is érdemes figyelemmel követni. A fehér Margot Robbie következő filmjében, a Focus-ban már Will Smith partnere és itt aztán élesben kapjuk az „interracial” románcot. A film negyedik percében már egy szállodai ágyon hemperegnek, de a teljes film a kettejük szerelme körül forog.
A film rendezője minden alkalmat megragadott, hogy a néger pucér felsőtestét mutogathassa
A film alaptörténete is megérne egy posztot, ahogyan a normális társadalmak destrukciójának érdekében a közönséges zsebtolvajlást egy tisztességes társadalmi foglalkozásnak próbálják beállítani. A főszereplőnő a lopás, az átverés, a csalás és sikkasztás trükkjeit tanulja el a gettóból származó négertől. (Még egy erőltetve beszúrt utalást is elrejtettek a filmben, ahol a fajkeveredés Hollywoodi legitimálásának egyik úttörőjét említik meg, a „Több, mint testőr” című filmet, amelyben Kevin Costner és a később drogossá lett Whitney Houston alakította a szerelmespárt.) Maga a Focus című film lényegileg a kevert fajú szerelem szinte észrevétlen propagálásáról, természetesnek való beállításáról szól, és azért lehet veszélyesen hatásos, mert
ha nem hívjuk fel rá a figyelmet, akkor a tudati küszöb alatt marad az üzenet.
A történetek tálalásában lévő ördögi intelligencia ott mutatkozik meg, hogy a fő szemponthoz képest marginális tényezőkkel indokolja a fehér nő és fekete férfi kapcsolatának problémáját. Tehát a puszta személyes vonzalomra helyezi a hangsúlyt. Az, hogy a fekete és fehér ember fajkeveredése bűncselekmény a vér tisztasága ellen, az fel sem merül. Sőt, éppen az például a Zakariás rejtett üzenete, hogy ha egy ilyen helyzetben − amikor már csak egy fehér nő és egy fekete férfi maradt a világon −, nem probléma a fajok közti keveredés, akkor egy (állítólag) normálisan működő világban miért lenne az baj? Csakhogy az, ami extrém helyzetben, szükségállapotban átmenetileg elfogadható, az egy rendezett világban kifejezetten pusztító hatású tud lenni. Egy hasonlattal megvilágítva: vészhelyzetben, ha a kiszáradás már az életünket fenyegeti, akkor nyerhetünk folyadékot a saját vizeletünkből, vagy a saját ürülékünkből is – adott esetben e módszerek ismerete az életünket fogja megmenteni −, viszont aki civilizált körülmények között, ahol bármikor elérhető a friss ivóvíz egy csapból, vagy a kútból, mégis ezt a módszert alkalmazná, azt joggal tarthatná betegnek a környezete. Kiterjesztve a problémát és egy másik fontos példát használva: tudjuk, hogy a növény és állatvilágban a nemesített fajokon kívül a fajtiszta egyedek a legértékesebbek. Itt pedig
azt próbálják nekünk beadni, sőt lenyomni a torkunkon, hogy ez a szabály egyedül az emberre nem érvényes.
Aki fajnemesítés céljából keresztezésekkel kísérletezik, az kínosan ügyel arra, hogy az eredeti, tiszta fajú egyedek minden keveredéstől mentesen megmaradjanak. A fehér emberre viszont kívülről és belülről is rászabadítják a feketéket. Kívülről a bevándorlás vagy betelepítés által, míg belülről a liberális, agymosó, globalizáló, multikulturális, egyenlőségelvű propaganda teszi nyitottá a gyenge jellemű emberek lelkét vérvonaluk tisztaságának megszakítására.
Azt is világosan láthatjuk, hogy ezekkel a filmekkel elsősorban a fehér nőket akarják meggyőzni arról, teljesen mindegy, hogy fekete vagy fehér partnert választanak maguknak. A legkomolyabb krizeológusok szerint a földi, emberi világ alászállása azzal kezdődött − amint az a Szentírásban is szerepel −, a bűn akkor áradt el a földön, amikor az Istenek fiai bementek az emberek lányainak házába és utódokat nemzettek nekik. (Mózes 6:1-5). Másrészt ott van Platón mítosza az atlantisziakról, akik szintén az istenek leszármazottai és tanítványai voltak, azonban az emberekkel való ismételt keveredés következtében elhalványult bennük az isteni természet, és végül oda jutottak, hogy az emberi oldaluk vált bennük uralkodóvá. (Platón: Kritiasz)
Úgy tűnik, a szemünk előtt bontakozhat ki a földi emberi világ vége, amikor egy sátáni szuggesztió hatására az emberek lányai most a démonok fiaival készülnek összekeveredni, aminek eredményeképpen előbb-utóbb a démoni természet válik majd bennük uralkodóvá. „Sic transit gloria mundi.”
Egy friss hír azt mutatja, hogy a fajkeveredés pressziója elérte a nagypolitika világát is.
Kecskeméthy Levente