Médiavadász

A madár az ász

Lost

A szigetre zuhanók számára a mesterséges társadalmi szerepek, amelyek többnyire csak korlátozták őket, itt eltűnnek, és megjelenik annak lehetősége, hogy felfedezzék az élet rejtélyeit és saját benső minőségükkel összhangban bontakozzanak ki.

Viva Tv és a „fekete mágia”

A Viva Tv tevékenysége nem szól másról, mint a magyar fiatalság szándékos megalázásáról és megerőszakolásáról annak érdekében, hogy engedelmes rabszolgává neveljék.

Chomsky tízparancsolata

Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában.

Kártyatrükk, ami megmutatja, hogy ver át a média

A videó szemléletesen demonstrálja, hogyan terelik el az emberek figyelmét kisebb szenzációkkal a háttérben zajló nagyobb eseményekről.

„Hazudunk, mint a fene”

Azt teszitek, amit képernyő mond nektek. Úgy öltözködtök, úgy esztek, úgy nevelitek a gyerekeiteket, de még úgy is gondolkoztok, mint a képernyő.

Tanulmányozni azt, amit valójában nem lehet – a tudatalatti befolyásolás globális térnyerése

A nagy gyártók dollármilliókat ölnek pszichológiai kutatásokba, manipulációkba, reklám- és propaganda-technikák kidolgozásába. Rejtett jelentésű szimbólumokkal és képekkel, az irracionális szférában visszhangzó szavakkal, stb. befolyásolják a tömegeket. Arra törekszenek, hogy megnyerjék az embereket és meghatározzák a választásukat, például megvásároltatva velük azt, aminek nem is érezték szükségességét.

Alan Watt: Az emberi psziché manipulálása

Elkészült az Alan Watt interjú szöveges változata. Ebben a fontos anyagban igen érthetően mutatják be, hogy milyen megdöbbentően aljas technikákat alkalmaz a háttérhatalom az emberi gondolkodás befolyásolása, és a kultúra lerombolása érdekében. Alan Watt egy ismert író, rádiós műsorvezető és az emberi manipuláció hosszú távú stratégiáinak kutatója.

Le a vámpírkultusszal!

Nem célom megvizsgálni, honnan és mely korból ered e különös lény mítosza, inkább arra kívánok rámutatni, milyen elképesztő divat tárgyává vált manapság e pár évtizede még szörnyűségesként és ellenségesként ábrázolt rém.

Szelfi – de kihez beszélnek ezek?

A szánalmasság új szintjeit látszik meghódítani az emberiség és ezen belül a „magyar társadalom” a nemrég az RTL2 nevű szennycsatornán indított Szelfi című műsorral. Ebben a cikkben rámutatunk a Szelfi létrehozásának háttérben meghúzódó okokra.

RTL Kórkép

Célunk az RTL Klub nevű szennycsatorna műsorainak hátterét jobban megvilágítani, sötét szándékaira élesebben rámutatni. Annak érdekében, hogy amennyire csak lehet, immunissá tegyük magunkat aljas támadásaira.

A televízió romboló hatása a gyermekek tudatára

A média és a virtuális világ romboló hatásairól szóló interjú a neves német neuropszichológussal, Gerald Hütherrel. Eltekintve attól, hogy mindent az agyműködés szempontjából közelít meg, konklúziói és tanácsai helytállóak, amiért érdemesnek tartjuk közzétenni.

Bűnben fogant média

A média mindig is az ideológiai harcról szólt, az emberi tudat mozgatásáról és felügyeletéről. Ez a tévé és az internet világában kifejezetten jól kivitelezhető, és pedig a legrejtettebb, legkörmönfontabb módon.

Gondolatok a hazai és nemzetközi média működéséről

A videoklipek egyre nyíltabban élnek sátánista és/vagy szabadkőműves szimbólumokkal, deviáns viselkedésmódok bemutatásával. Ezek terjesztése ellen nem csak az egyház, nem csak a kormány nem tesz semmit, de általánossá válásuk miatt még az a néhány magát józan gondolkodónak tartó ember sem látja annyira veszélyesnek, mint amilyen valójában.