Médiavadász

A madár az ász

Schmidt Mária lenne Magyar Péter és Orbán Viktor főnöke?

Bogár László a 2026-os választásokat követően a Magyar Jelen csatornán többször is utalgatott Orbán Viktor főnökére, aki egyben Magyar Péter főnöke is, de rejtélyes módon nem nevezte meg az illetőt.

A megfejtéshez azonban adott egy kis segítséget. Erre a személyre Orbán Viktor úgy hivatkozott, mint aki „a legokosabb és legbátrabb”. Azt tudjuk, hogy a kampányidőszakban a Hotel Lentulaiban a rövidválaszos részben Orbán Viktor Schmidt Máriára utal a legbátrabb nőként.

Olyan forrást nem találtunk, ahol legokosabbként is hivatkozik rá. Egy 1989-es interjúban a legokosabbként Simicska Lajosra utal. Ez viszont elég régi, ennélfogva nem túl aktuális forrás, ezenfelül Simicskát nem nevezte bátornak.

Azt tudjuk, hogy Schmidt Mária a Fidesz egyik fő ideológusa, és hogy közeli, baráti viszonyban áll Orbán Viktorral. Pár éve az ő nyaralójukban töltötte a vakációját.

Gyakran megesik, hogy valaki a világi–politikai hierarchiában alacsonyabb pozíciót foglal el, miközben a szabadkőműves hierarchiában fordított a felállás.

Az is ismert, hogy a Terror Háza igazgatója milliárdos, és már a férje is nagyon befolyásos volt, aki, mint sokan mások, a rendszerváltozás idején szedte meg magát. Gulyás Márton egyik krindzsbe hajló performanszában elmondja, hogy zsidó egyházi temetésén minden ismert politikai szereplő jelen volt, politikai hovatartozástól függetlenül.

Természetesen nem biztos, hogy Bogár László jól tudja, ki ez a bizonyos főnök, de arra vannak utalások, hogy az első Orbán-kormány idején szintén tűzközelben lévő Bogár tud egyet s mást Schmidt Mária személyéről.

Bogár László felhívja a figyelmünket, hogy Magyar Péter és a Tisza érintetlenül hagyja ezt a személyt. Nem kritizálja, nem akarja eltávolítani. Ez tényleg gyanúra ad okot.

Ugyanakkor Schmidt Mária következetesen kritizálja Magyar Pétert, ami alapján nem úgy tűnik, hogy nagyon jóba lennének. De tegyük hozzá, hogy a politikában és a médiában mindenki hazudik, mint a vízfolyás, így a háttérben még simán lehet ennek ellenkezője is igaz.

Novák Előd egyik 2024-es parlamenti felszólalásában Schmidt Máriára mint a Napraforgó nevű női szabadkőműves páholy vezetőjére utal. A forrás Raffay Ernő, szabadkőművesség-kutató. Mindenesetre semmi meglepő nem lenne abban, ha kiderülne, hogy egy ilyen befolyásos személy történetesen szabadkőműves.

A magyarországi Nagy Oriens páholy vezetője ezt nem erősítette meg, de a szabadkőműves szabályok szerint ezt nem is teheti meg. Egy tag csak saját magát leplezheti le, más élő személyt nem.

Néhány jel mintha finoman azt igazolná, hogy mégis van a dologban valami. Hangsúlyozzuk, hogy ezek csak apró érdekességek, amik nem bizonyító erejűek.

Amennyiben Schmidt Mária tényleg szabadkőműves, elgondolkoztató, hogy a titkos társaság egyik fő szimbóluma, a csúcsánál elvágott piramis miért jelenik meg a hozzáköthető oldalakon. Ennek a szimbólumnak legismertebb formája az amerikai egydollároson található. A piramis fokozatai beavatási szinteket jelöl, a különálló csúcs pedig az elérendő transzcendens célt.

A Terror Háza honlapján (Kommunizmuskutató Intézet) a „Rólunk” fülnél Schmidt Mária feje pontosan abba a háromszögbe lett beletéve, amit a vörös csillag felső háromszögéről levágtak. Ez egyúttal a mindentlátó szem helye, ami az isteni tudás szimbóluma. Önironikus, és egyben beszédes, hogy olyasvalaki arcát teszik a mindentlátó szem helyére, akinek egyik legnagyobb ismertetőjegye a kancsallsága, vagyis egy látószervvel kapcsolatos betegség.

A szemre, látásra való utalás a blogja megnevezésében is megjelenik: Látószög. Itt is megtaláljuk a csúcsánál elvágott piramist oldalra fordítva.

A szemre Schmidt Mária budai éttermében, a Marischkában is találunk utalásokat. Az egyik egy címerhez hasonlatos logó. Tetején egy karddal, ami az étterem összefüggésében nehezen értelmezhető, benne pedig egy női arc, akinek haja eltakarja az egyik szemét.

Az Instagramon számos fotón feltűnnek olyan sótartók, amik ugyancsak félszemű alakokat ábrázolnak. Találunk egy festményt is, amin szintén egy eltakart szemű nő található. Ezenfelül a mosdóban is egy pelikán és flamingó nagy szeme néz az érkezőkre. Videóinkban sokat beszéltünk már az egyszem vagy félszem szimbolikájáról, ami egy popkultúrában is gyakran előforduló szabadkőműves jelkép, és ami a velük összefonódó illuminátus irányzatban egyenesen luciferi, antikrisztusi jelentést hordoz.

Bent található egy életnagyságú bizarr lószobor. A bejáratnál pedig egy ízléstelen aranyszínű szárnyas bulldog, ami mintha valami kapuőri funkciót látna el. Fülei úgy állnak, mintha szarvak lennének. Ez egy kutyabarát hely, és rengeteg fotót találunk, ahol a vendégek a kutyáikat ennél a szobornál fotózzák. A mi feltételezésünk az, hogy a kutya a Nagy Kutya csillagképre utal. Ebben a konstellációban található az ég legfényesebb csillaga, a Sirius, amit kutyacsillagnak is neveznek. A Siriusra szabadkőműves összefüggésben is szoktak utalni. A megvilágosodás szimbóluma, és a rituális helyszínek közepén ötágú csillag formájában ábrázolják. A Siriusra utaló egyiptomi hieroglifa egyébként tartalmaz egy olyan elnyújtott háromszöget, ami az említett blogon is megtalálható.

Szintén beszédes, hogy Schmidt Mária könyveinek borítóin rendre felhasználja René Magritte szürrealista festő alkotásait, akinek gyakori témája az arc és a szemek eltakarásra, valamint a félszem ábrázolása.

Ugyanennek a szerzőnek az esernyős festménye a blog hátterében is megtalálható. Bizonyos illuminátusok által ihletett videóklipekben ez a szimbólum Lucifer védelmét jelenti azokkal szemben, akik eladják neki a lelküket.

Csak közvetve kapcsolódó érdekes adalék, hogy az Orbán Viktorról készült fiatalkori dokumentumfilmet, amiből részletet közöltünk, a Fekete Doboz Alapítvány készítette a Soros Alapítvány támogatásával, aminek logója szintén egy szemre emlékeztet. Maga a pupilla egy ötágú csillag. Különös véletlen, hogy az azonos nevű 2020-as Black Box című film borítóján szintén a félszem jelzés köszön vissza.

Összességében elmondható, hogy valójában nem sok mindent tudunk biztosra. Nem lehet teljes bizonyossággal megmondani, hogy Bogár László Schmidt Máriára utal. Azt sem, hogy Bogár helyesen tudja, hogy ki ez a felettes. Azt sem, hogy Schmidt Mária szabadkőműves. És azt sem, hogy Magyar Pétert irányítaná. A megemlített jelek azonban elég okot adnak arra, hogy a néző tovább kutasson a témában. Hátha közösen olyan jelekre is rábukkanunk, amik első nekifutásra elkerülték a figyelmünket.

Bogár LászlófélszemilluminátusMagyar PéterNapraforgó páholyOrbán ViktorSchmidt Máriaszabadkőművesség

• 2026.06.08.


Previous Post