Médiavadász

A madár az ász

Világtalan lovag egy lovagtalan világ vásznán – A zöld lovag kritika

Előzetesei alapján minden okunk megvolt arra, hogy egy mind látványában, mind mondanivalójában elsőosztályú alkotást köszöntsünk A zöld lovagban (The Green Knight). De vajon sikerült-e megugrania David Lowery filmjének a lovagregények szerelmeseinek elvárásait? Szpoileres kritikánkból kiderül. (Ez az írás azonos című videónk lejegyzett változata.)

A lovagi históriák szerelmesei régóta várták már A zöld lovagot. A Sir Gawain és a zöld lovag című 14. századi lovagregényen alapuló film premierje a covidiotizmusnak köszönhető sorozatos korlátozások miatt sokat késett. Az előzetesek egy mind filmművészetileg, mind mondanivaló szempontjából minőségi alkotás ígéretével kecsegtettek. Erre igazán szükség volt már, ugyanis a ’73-ban és ’84-ben megjelent filmek szégyenteljes bugyutasággal dolgozták fel a témát, ráadásul szinte köszönőviszonyban sincsenek az eredeti történettel. És noha ’91-ben készült egy komolyabb és a szöveghez is meglehetősen hű változata a Gawain és a zöld lovagnak, időszerű volt ezt egy nagyobb költségvetés és a mai vizuális lehetőségek fényében újraálmodni.

De sikerült-e ez A zöld lovagnak? Nos, mielőtt erre válaszolnék, nézzük meg, miről szól nagyvonalakban a film. Ahhoz, hogy érdemben beszélhessek a műről, muszáj vagyok szpoilerezni, úgyhogy aki nem akarja, hogy lelőjem az összes poént, szerezze be a filmet, nézze meg, és csak aztán látogasson vissza a videóhoz.


A történet főszereplője Gawain, Artur király unokaöccse, akit két dolog érdekel, a pia és a nők. Gawain ellátogat a nagy karácsonykori lakomára, ahol a király, a Kerekasztal lovagjai, az udvar legszebb hölgyei és más nemes emberek is jelen vannak. Egy váratlan pillanatban betoppan egy titokzatos alak, akinek zöld lovag a neve, és játékra hívja a lovagokat. Arra kéri őket, hogy valaki egy bárddal csapja le a fejét. Ha túlélné, akkor ezt egy évvel később ő is viszonozni fogja. A csapongó életet élő és a heroicitással eléggé hadilábon álló Gawain filmbéli karakterének eléggé ellentmondóan vállalja a bizarr kihívást.

Lecsapja a zöld lovag fejét, aki ezt rezzenéstelenül engedni neki.

A rémisztő alak azonban nem hal meg, testével az elgurult fejet felemeli, és emlékezteti Gawaint, hogy egy év múlva ígéretéhez hűen neki is le kell hajtania a fejét a vágáshoz. Egy esztendő elteltével a főhős vonakodva bár, de útnak indul, hogy teljesítse az alkut. A varázslatos erdőben különféle kalandokba keveredik, majd eltalál egy várba, ahol szívélyesen fogadják, azonban itt is próbákat kell kiállnia. Majd a vár urának csábító feleségétől kap egy zöld övet, amely elvileg sebezhetetlenné teszi a lefejezéssel szemben. Végül elvezetik a zöld lovaghoz, ám a történet végét az eredeti sztorival ellentétben a film nyitva hagyja. Nem tudjuk meg egyértelműen, hogy a különös zöld figura megkegyelmez-e neki.

A zöld lovag
Nagyvonalakban a film vonalvezetése, annak főbb állomásai majdnem azonosak a regényével. Van egy hősünk, aki elvállal egy nehéz küldetést, próbákat áll ki, majd elnyeri a cselekedeteinek megfelelő jutalmat. De ez a „majdnem” közelebbről megnézve eléggé nagy különbségeket rejt. Olyan nagyokat, hogy a film az eredeti történet fényében összességében eléggé felemásnak, bizonyos értelemben egyenesen megbotránkoztatónak nevezhető. De mielőtt erre kitérek, lássuk, mi az, ami egészen különleges és magával ragadó A zöld lovagban.

A film látványvilága páratlanul szép.

A tájak, a helyszínek, a díszlet, a színek, a kosztümök véleményem szerint nagyon jól tükrözik a középkor hangulatát.

Azt a hanyatló, de spiritualitással mégis még bőven áthatott, mágikus atmoszférát, mely az Artur-legendáknak is sajátja. A koronák például kimondottan elnyerték a tetszésemet, egy fokozott szentségteliséget adnak az uralkodópárnak. De az elénk táruló képek szinte mindegyike felér egy műalkotással. A lassan folydogáló történet, az egymást komótosan váltogató helyszínek és jelenetek, noha az átlagnézőt vélhetően próbára teszik majd, jó lehetőséget adnak arra, hogy a befogadó is garantáltan megérkezzen, beleoldódjon ebbe az elmélyedt, misztikus hangulatba.

A zöld lovag
A karakterek is szinte egytől egyig hozzáértően vannak kiválogatva. Annak ellenére is, hogy Gawaint és boszorkányként ténykedő anyját – aki az eredeti történetben valójában nem az anyja –, számomra eléggé érthetetlen módon indiai színészek játsszák. Gawain megjelenése elsőre lovagi tettrekészségről árulkodik, Artur öreg, de továbbra is méltóságteljes, a titokzatos vár hölgye kellőképp előkelő és vonzó, urának modora, akárcsak a regényben, nagyvonalú és emelkedett, ahogy a zöld lovag tekintélyt parancsoló és rettenetet kiváltó megjelenését is ügyesen eltalálták. A jelenetek is többnyire remekül megkomponáltak,

a történet egyik leghangsúlyosabb része, a zöld lovag intrója az általam ismertek közül toronymagasan a leghatásosabbra sikeredett.

Éppen ezek miatt hatványozottan fájó, hogy David Lowery, aki például a 2017-ben megjelent, elvont, de érdekes Kísértettörténet című film rendezője, ezúttal az egyénieskedés útját választotta. A láthatóan nagy gonddal előkészített filmes alapanyag kiváló lehetőséget nyújtott volna a zöld lovag klasszikus történetének felelevenítéséhez és mai korhoz igazított hű elmeséléséhez. Lowerynek azonban sajnos más tervei voltak.

A zöld lovag
Gawainból, a hősből, a lovagrend legkiválóbb harcosából megdöbbentő módon egy olyan világtalan, töketlen, impotens karaktert kreált, akit még a sehonnai útonállók is képesek könnyedén lefegyverezni. Míg a Sir Gawain és a zöld lovagban a főhős az elvarázsolt erdőben rengeteg ellenséggel és szörnnyel szemben képes megvédeni magát, addig itt

kudarcot kudarcra halmoz.

Olyannyira, hogy egyes elemzők szerint a film nem másról szól, mint arról, hogyan bukik el sorra Gawain az öt úgynevezett lovagi erény próbatételén. Az a Gawain, aki az eredeti történetben ezen erények mintapéldája, és akinek még a pajzsán lévő ötágú csillag is ezt szimbolizálja. Ezek az erények következők: nagylelkűség, előzékenység, bajtársiasság, vallásos áhítat, szüzesség. Antihősünk elbukik a nagylelkűség próbáján, amikor önszántából nem ad pénzt az őt útba igazítónak. Elbukik az előzékenység terén, amikor az erdőben felbukkanó hölgynek csak valamiért cserébe akar segíteni. Elbukik a barátság próbáján, mikor vendéglátójától elmenekül, a mellé szegődő rókát pedig elzavarja. A vallásos áhítat már eleve nincs meg benne, ami pedig a szüzességet illeti, a vár úrhölgye egyszerűen és megalázó módon képes elcsavarni a fejét.

Nos, a klasszikus Gawain ennek pontosan az ellentéte.

Nemeslelkű, a hölgyekkel előzékeny, remek társalgó és barát, minden nap szentmisére jár, a vár legszebb teremtése pedig három alkalommal is kudarcot vall, amikor el akarja őt csábítani. Sajnos ezzel az izgalmas szerelmi szállal, a regény egyik szintén nagyon hangsúlyos részével módfelett mostohán bánnak, mellyel véleményem szerint nagy ziccert hagytak ki a készítők. A lady is túlontúl távolságtartó és hideg, ami nem igazán emlékeztet regénybeli megfelelőjére. Az eredeti történetben éppen a női csábításnak való ellenállás az a fő próba, amely révén megszerzi a hős azt a zöld varázsövet, ami megmenti a halálos lefejezéstől. Fontos itt megemlíteni, hogy a varázsöv nem véletlenül zöld: ez a szín arra utal, hogy a hős képes volt elsajátítani azt a természetfeletti minőséget, amit a zöld lovag is képvisel. Ezt a kelta eredetű szimbolikát a regény szerzője a keresztény elemek behozatalával némileg eltorzítja, és morális kérdést csinál az öv elfogadásából, de attól még nem kevésbé igaz, hogy ez az öv lényegében inkább a halálfeletti állapot megszerzésével egyenértékű, és nem annyira a megfutamodáséval, amit a szerző sugall.

A zöld lovag
Szóval

a filmbéli Gawain a felsoroltakkal szemben egy szánalmas, motiválatlan és céltalan alak, aki egész végig csak tehetetlenül sodródik a történésekkel.

Egyedül a legeslegutolsó jelenetben tűnik fel kicsit jobb színben, amikor élete során először végre képes áldozatot hozni. Ezen az egy ponton érzékelteti velünk a film, hogy nem a puszta hitványság határozza meg ennek a karakternek létét, és hogy pislákol benne valami, ami ha egy hősre nem is, legalább egy tisztességes átlagemberre emlékezteti.

A film egész történetében és a végjátékban különös csavarnak lehetünk tehát tanúi. Ami egyenesen bosszantó lesz azok számára, akik joggal egy belevaló hőstörténetre szomjaztak. Gawain eredetileg minden próbát kiáll, és egyedül ott botlik meg, hogy ígéretével ellentétben nem árulja el vendéglátójának, hogy kapott egy varázstárgyat. Ezzel tanújelét adja annak, hogy ő is esendő, és hogy még egy ilyen kiváló lovagban is ott munkál a halálfélelem. A zöld lovag azonban, aki egyébként a vár vendéglátója elvarázsolt formában, nem végez vele, csupán megsebzi a nyakát, jelzésként, hogy emlékeztesse a lovagot a megingására. De mivel hősünk összességében mégiscsak leleményesen túllép az akadályokon,

a regény végső soron győzelemmel és dicsőséggel zárul.

A zöld lovag
A filmben viszont azt látjuk, hogy a játék csak akkor érhet véget erkölcsi felsőbbséggel, ha Gawain a zöld lovag bárdja által meghal. A zöld öv, ellentétben a regénnyel, ahol a lovagrend egyik fő szimbólumává teszik azt, itt kizárólag a szégyen, a gyávaság, a nagyravágyás és az önhitegetés jelképe. A rendező mondanivalója szerint ezért az egyedüli helyes út az, hogy a lovag eldobja a sebezhetetlenség övét és dicsőségteljes jövőjének álmát, és felvállalja a halált.

Mit akart ezzel a száznyolcvanfokos fordulattal közölni a filmet egy személyben író és rendező Lowery?

A mai embert akarta ábrázolni?

Hogy mi lenne, ha a ma emberét vetnék e szinte teljesíthetetlen próba elé? Azt a modern létezőt, aki már egy sokkal hitványabb és kiszolgáltatottabb pozícióból indul el az önismeret ösvényén – már ha egyáltalán elindul –, mint a régi idők lovagjai? Arra akart rávilágítani, hogy nem a lovagi erények magamutogató, külsődleges hajszolása a fontos, hanem a benső hozzáállásunk megváltoztatása? Esetleg azt akarta érzékeltetni, hogy a mindent elpusztító halál fenyegető jelenlétében azt az egy dolgot tehetjük csak, hogy csöndesen és alázatosan beletörődünk elkerülhetetlen sorsunkba? Talán.

A zöld lovag
De ha nem is veszem figyelembe az eredeti történettől való hangsúlyos eltéréseket, ott van még az a probléma, hogy

túl sok az elvarratlan szál, a kibontatlan jelenet, a homályban hagyott történés, amik nehézkessé és szükségtelenül elvonttá teszik az alkotást.

A beszélő róka, az óriások, a kísértethölgy, a semmiből újra előtűnő bárd, a bekötözött szemű vényasszony, a fiát a zöld lovag szándékos megidézésével érthetetlen módon vesztébe sodró boszorkány csak néhány olyan elem, amiknek meglétére nem kapunk kielégítő magyarázatot. Nehéz rájönnünk, miért játssza ugyanaz a színésznő a parasztlányt – aki szintén csak Lowery kitalációja – és a csábítót. Nem világos, miért nem bontják ki jobban a főszereplő és a lord Bertilak közti cserélős játékot. Nem értjük igazán, miért vállal egyáltalán egy ilyen lehetetlen küldetést egy olyan hitvány alak, mint Gawain, és azt is csak az utólagos értelmezések alapján tudjuk kikövetkeztetni, hogy története részben az öt lovagi erény megszegéséről szól.

A film mondanivalójának ettől függetlenül, ha csak önmagában tekintjük, még meg is lehet a maga érvénye. A remek hangulat- és látványvilágon, valamint a jobban sikerült jeleneteken túl arra mindenképpen alkalmas, hogy felhívja a néző figyelmét a film 14. században íródott eredetijére, tágabb értelemben pedig a Grál-mondakör történeteire és a bennük foglalt tanításokra, ami egyébként magának a rendezőnek is szándéka.

Mindent összevetve mégis azt kell mondanom, hogy csalódott vagyok.

És legfőképp azért, mert minden összetevő ott hevert egy újabb klasszikus mű korszakalkotó megelevenítéséhez. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, ahol a kitűnő téma egyesülhetett volna a mesteri kivitelezéssel. A forma és az esszencia tökéletes házassága lehetett volna ez. Egy hajszálon múlt, de nem éltek vele. Az egyéni interpretáció győzedelmeskedett. Kár érte, főleg egy olyan történet esetén, amit elve alig ismernek, és amelynek eseményei szolgáltathattak volna elég fejtörést ahhoz a nézőnek, hogy ne kelljen az eseményeket még ennél is tovább bonyolítani.

A zöld lovagArtúrDavid LoweryfilmkritikaGawainThe Green Knight

• 2021.08.26.


Previous Post

Next Post