Kósa őszödi beszédet mondott
A napokban felkerült az internetre egy hangfelvétel, amiben Kósa Lajos egy zártkörű rendezvényen meglepő nyíltsággal beszél a magyar belpolitika titkos kérdéseiről.
A téma alapvetően Habony Árpád „jogi státusza”, a fideszben betöltött szerepe, és úgy általánosságban, a politikai háttéremberek helyzete. Az utóbbi időben a fideszes politikusok, amikor Habony Árpádról kérdezték őket, mindig azt a választ adták, hogy nem áll a kormány alkalmazásában, és pont.
Most ezt a kommunikációt Kósa rendesen tökönrúgta,
hiszen elárulta, hogy ez csak egy technikai fogás, ugyanis Habony „túl veszélyes” ahhoz, hogy nyíltan vállalják a vele való együttműködést. Ez alatt azt érti, hogy egy ilyen médiademokráciában, mint a miénk, egy politikai szereplőnek minden mozdulatára oda kell figyelnie, nehogy a sajtó valamire ráharapjon. Például nem szabad túl drága autóval mutatkozni, vagy túl exkluzív helyeken nyaralni, mert azzal már rögtön lehet hergelni az egyszerű proletárt a hatalom ellen, aki jó posztkommunista szokás szerint mindenkit gyűlöl és mindenkire irigykedik, akinek valamiből jobb vagy több van (függetlenül attól, hogy jogosan vagy jogtalanul szerez valaki több pénzt). Habony nem egy olyan figura aki, odafigyelne ezekre, és ezért sokat árthatna a pártnak, ha a tanácsadói szolgáltatása hivatalos lenne.
Ez idáig tiszta. Hogy a cinikus nyilatkozatairól elhíresült Kósa kiknek és miért mondta azt, ami a hangfelvételen hallható, egyelőre nem tudjuk.
Viszont kicsivel később, a felvételen körülbelül 5:10-től, egy ennél sokkal érdekesebb dolgot kotyog el. Ugyanis azt mondja, hogy
a 2006-os zavargásokat valójában Gyurcsány robbantotta ki akkori tanácsadója, Ron Werber javaslatára.
Mi van? Kérdezhetik most sokan. A magyar belpolitika egyik fordulópontjaként kezelt tüntetés sorozat megtervezettségét egyébként már sokan felvetették, de ennyire nyíltan még senki sem mondta ki, főleg nem olyan, aki a politikai játszmák olyan magas szintű beavatottja, mint Kósa. (Kósa szabadkőműves voltát maga sem rejti véka alá, sőt már-már kérkedik vele, például a debreceni főtérre rejtett szimbólumokkal.)
Jellemző, hogy a 444 (akinek egyik bértollnoka rakta föl a hanganyagot) lazán átsiklott ezen az aprócska momentumon, és csak a Habonyos részt tartotta fontosnak elemezni.
Pedig ez az elszólás rengeteg további kérdést vet fel. Ahogy Kósa mondta, a 2006-os őszi zavargásokat azért robbantotta ki Ron Werber tanácsára az MSZP, mert csak egy ilyen válsághelyzet létrehozásával tudták megtartani az öszödi beszéd után a politikai hatalmukat. Egy volt rendőrkapitány 2013-ban a bíróságon vallomásában azt állította, hogy egyes tüntetők pénzt kaptak ismeretlen forrásból, hogy felfordulást keltsenek. Valamint azt már korábban megtudtuk, hogy magának az öszödi beszédnek a kiszivárogtatása is szándékos volt. Akkor hogy is van ez?
Mindenhol a megkonstruáltság elemei lepleződnek le, de akkor csak egy kérdésünk van. Cui bono? Kinek az érdeke?