Heti színházi összefoglaló (2016. 9. hét)
Az utóbbi időkben nem panaszkodhat a színházra éhes Magyar közönség. Sorra jelennek meg a tehetséges új színészek és rendezők a hazai színházi életben, és az előadások színvonala lassan már nem csak vetekszik a nyugati színpadokon bemutatott darabokéval, hanem olykor már ők tanulják tőlük a 21. századi színházcsinálás módszereit.
A hét bomba meglepetése a „Kopasz férfiak és egy Néni, a Választási irodánál” című kamaradarab premierje volt.
Nagyon merész témaválasztással van dolgunk. Lehet-e még helye a modern nagyvárosi életben az emberségnek? Emberi élet-e az, ahol vasárnap zárva vannak a boltok? Teszi fel a kényelmetlenül húsba vágó kérdéseket a rendező.
A kopasz kidobó emberek és az öreg néni kontrasztja hihetetlenül erős, amit még jobban kiélez, hogy az egész cselekmény gyakorlatilag egy szűk kis hivatali váróteremben zajlik.
Zseniális húzás a sajtó megjelenítése a darabban, ami dramaturgiailag egy nagyon nehezen megoldható feladat. A rendező jelesre vizsgázott, nem esett szét a cselekmény, sőt a kamerázó-fényképező zsurnaliszta had a végső határokig fokozta a drámai pillanatokat. Egyetlen gyenge pontja a darabnak a főszereplőt alakító Nyakó István volt, akin meglátszott, hogy régóta nem kapott komolyabb szerepet, és talán ezért mozgott kissé bizonytalanul a színpadon. De ezt leszámítva színházforradalmat láthattunk.
A csak „Kopaszokként” emlegetett előadás híre bejárta a nyugati sajtót is,
és mindenhol komoly elismeréssel említették a darabot. „Egész egyszerűen nem jutottunk szóhoz, mikor láttuk a felvételeket. Olyan kemény érzelmekkel dolgozik a darab, ami garantáltan kérdéseket indít el a nézőben” – írta a New York Times, és mi csak egyetérteni tudunk ezekkel a méltató szavakkal. Egyetlen kérdésünk maradt, lesz-e folytatás?
Egy másik ősbemutatóra is sor került a héten. Egész konkrétan
egy nappal a „Kopaszok” premierje után mutatta be a Nemzeti Színház a „Kvóta vagy nem kvóta?” című monodrámát, ami a „Migráns háború” című eposz újabb részeként értelmezhető.
Természetesen a főszerepben ismét a nemzet sztár színészét, Orbán Viktort csodálhattuk meg, aki rövid, ám drámai fordulatokban is bővelkedő alakításában ismét megmutatta, miért van a nemzet dicsőségfalának legmagasabb polcán a helye.
A határozott, erőskezű, de humánus vezető szerepét kevesen tudták ilyen szinten eljátszani a színjátszás történetében, mint Orbán. Ugyanakkor most is egy nagyon megosztó darabról van szó, mint amilyenek a Nemzetiben játszott darabok általában.
Személyesen láttam nyugdíjasokat, akik elsírták magukat a nézőtéren a meghatódottságtól,
viszont az előadás után a ruhatárnál többen ellenérzéseiket hangoztatták. Azt mindenesetre senki sem vitatta, hogy az idei színházi évad egyik meghatározó darabját láttuk, sőt az is kezd általánosan elfogadottá válni, hogy
Orbán az európai színjátszás egyik legmeghatározóbb és legprogresszívebb alakjává kezdi kinőni magát.
Az öreg kontinens más színpadaira tekintve a héten nem találhattunk túl sok újdonságot. Az olyan szokásos darabok kissé felújított változatai futnak, mint a „Merkel és a bevándorlók”, vagy „A Britek Brüsszel ellen”, jóllehet a kissé fantáziátlan cselekmény ellenére továbbra is rengeteg nézőt vonzanak ezek a darabok is.
Átkelve az óceánon, azt látjuk, hogy Amerikában egyre nagyobb érdeklődés övezi a választási show-kat. Trumph és Clinton páratlan alakításai mögött lemaradva ugyan, de mások is kezdenek rivaldafénybe kerülni.
A Ferenc pápa show dél amerikai turnéja továbbra is kasszasiker.
A jegybevételek alapján ez lehet az év szórakoztatóipari sikersztorija. Nagyon úgy tűnik, hogy a Vatikánnak a „Búcsúcédulák” óta ez a legnagyobb húzása.
