A labdarúgás sötét oldala
Senkinek nem akarjuk a jó kedvét elvenni és a magyaroknak való őszinte szurkolását dánielpéterekhez hasonlóan bemocskolni, viszont kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a figyelmet néhány szempontra a sporttal és főleg a sportközvetítésekkel kapcsolatban. Létezik ugyanis egy háttérakarat, ami az emberek küzdelem, harc, megmérettetés iránti vonzalmát saját céljainak megfelelően befolyásolja. (Az itt megjelenő néhány megjegyzés Alan Watt tanulmányából származik.)
Úgy 100 évvel ezelőtt ez a hatalmas vállalat, a sok kapcsolódó szervezetével úgy döntött, hogy uralni fogja a világot, Nagy-Britanniát használva fel bázisaként, hozzákapcsolva később az Egyesült Államokat is az angolszász birodalom zászlaja alatt. Írtak a szükséges kulturális változásokról, amiket meg fognak tervezni az azt követő 100 év során. Mindannyiunkban megvannak a törzsi ösztönök, ezért is megyünk el szavazni egy törzsfőnökre. Ezzel is teljesen tisztában voltak, ezért is adják nekünk a törzsfőnököket. De mivel az átlagember egyre jobban eltávolodott saját sorsának az alakításától, ahogyan ez a szakértői réteg egyre inkább formát öltött,
ezért úgy döntöttek, hogy a hímeknek valahol ki kell engedniük a gőzt, cserébe, amiért tehetetlenek lettek az életben. És a sport lett a megoldás!
Lesznek törzsi csapatok, amikkel azonosulni lehet, akiknek a győzelméért majd szurkolni tudnak, miközben a saját életükben nem jutnak sehova, hiszen teljesen elszigetelődtek, miután a szakértők elvettek tőlük mindennemű döntési lehetőséget az élet valamennyi területén. Tehát a terv, a pszichológia már régen ki volt dolgozva, már azelőtt, hogy behozták volna a sportokat. Azután amikor megjelent a rádió, persze maximálisan ki is használták. A férfiaknak sportközvetítések, a nőknek pedig rádiós szappanopera. Majd amikor bejött a televízió, ezzel az indukált alfa állapottal, e hipnotikus állapottal, akkor nagyon megindult a dolog, hihetetlen gyorsan berobbant. És a férfiak odaragadtak a képernyőkre a sportközvetítések idejére.
Agytrösztöket használtak, mert mindig agytrösztökkel terveztetik meg a jövőt és a társadalmi változásokat, de még a köztes kultúrákat is mondjuk egy 100 éves időszakra előre, tehát azt, hogy a jelenlegi állapottól a célállapotig a következő 100 év során milyen köztes állapotok kellenek, hogyan kell ezeket implementálni, persze mindig a fiatalság kultúráján keresztül, amit nagyon egyszerű szabályozni ott, ahol az oktatás központosított. Ott mindig el lehet érni, hogy ugyanazt a rendszert, ugyanazt a kultúrát tanulják. De a 60-as évek idején, amikor a televízió igazán szárnyakat kapott, sportközvetítés még csak szombatonként volt a televízióban. De egy tíz éves periódus során fokozatosan elérték, hogy a hét minden estéjén a képernyőkre kerüljön, és mára ott tartunk, hogy vannak kimondottan sport csatornák, sport, sport, sport. És kialakult a férfiaknak egy rétege, akik otthon ülnek. Gyakorlatilag semmi hatalmuk sincs a munkahelyükön, a főnökük miatt. Semmi hatalmuk sincs az utakon, a rendőrök, közterület felügyelők egyfolytában figyelik őket.
Semmi lehetőségük nincs arra, hogy erősnek érezhessék magukat. Így aztán a sportközvetítéseket nézik, és azzal helyettesítik ezt az érzést.
Beleképzelik magukat egy játékba, amiben igazából nem is vesznek részt. De ha az ő csapatuk nyer, azzal végre érezhetnek valami kis pozitívat az életükben, egy kis sikert. És ez kiválóan helyettesít számukra – mármint az „elit” szempontjából – rengeteg dolgot az életben.
(…) Ezért jelentek meg a televízió készülékek a 70-es évektől kezdve azokon a helyeken, ahol az emberek azelőtt beszélgetni szoktak egymással a bárokban, éttermekben, az európai kocsmákban. Előtte mindenki beszélgetett mindenféle témáról. A TV készülékeket jó okkal tették oda.
Most mindenki bámulja a dobozt, amiből sport jön, vagy hangos zene, úgyhogy már nem lehet beszélgetni.
És tegyük hozzá, azt sem szabad elfelejteni, hogy a sportközvetítéseken keresztül olyan üzeneteket, hamis és megtévesztő elvrendszert tudnak felénk sugározni, amik eltévelyedésünket szolgálják. A csapatunk iránti nyitottságunkat és érdeklődésünket kihasználják, hiszen ekkor jóval nagyobb esély van arra, hogy más jellegű dolgokat is elfogadtassanak velünk. Kiemelt témája például a világméretű sportrendezvényeknek a multikulturalizmus és fajkeveredés. A szünetekben leadott reklámok, a kommentátorok, a stúdióban ülő szakértők, sőt az egyre vegyesebb csapatok mind olyan, a normalitástól eltérő szellemiséget képviselnek, amihez a rajongó, akit alapvetően csak a játék érdekelt, öntudatlanul is igazodik. Így válik az egyszerű szurkoló a liberalizmus szemellenzős és vad védelmezőjévé, a másság (vagyis az abnormalitás) igenlőjévé és a különbségek eltörlésének szónokává.
