Indiánok nyomában

Filmajánlónkkal az észak-amerikai indiánok szellemiségébe nyújtunk különféle szempontokból bepillantást. Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

„A sast sem lehet kötelezni, hogy úgy éljen, ahogy a varjú él.” (Ülő Bika)

Időről időre mindannyian elmerengünk, milyen lehetett a régmúlt idők emberének élete. Azoké, akik még teljes egységben és harmóniában éltek a természettel. Akik számára a patakok minden cseppje költeménynek, a tűz ropogása túlvilági sugallatnak, az érintetlen erdők minden fája szentírásnak számított. Akikre a végtelen égről a nap, a hold és a csillagok Isten óvó szemeként ragyogtak. Akik számára a harc még nem az értelmetlen öldöklésről, hanem a halállal való szembenézés bátor felvállalásáról tanúskodott. Akiknél a nagy igazságokat nem az iskola, a híradósok, a celebek vagy youtuberek osztogatták, hanem a sokat tapasztalt, nagy tudású bölcsek. Ahol az állatok vagy a természeti jelenségek örökérvényű szimbólumok megtestesüléseit, a bölényhús vagy a pipafüst a Nagy Szellem áldását jelentette. Ez még az a világ, ahol a határtalan földre senki nem tette rá mohó kezét, mert az egyedül a korlátlan szabadság megélésének terepe volt. Az élet pedig nem a túlélésről vagy a fejlődésről, hanem a beavatásról, a teremtett világ forrásának megtalálásáról szólt.

E világ utolsó hírvivői közé tartoztak az észak-amerikai indiánok. E büszke, nemes harcosok és bölcsek varázsa majdnem minden kalandvágyó gyermeket sokszor felnőttet is megihlet élete egy szakaszán. A következő filmek e szebb időket is megélt nép szellemiségébe nyújtanak különféle szempontokból bepillantást.

WIND RIVER – GYILKOS NYOMON (2017)

Taylor Sharidan több alkotásával is jelezte már, hogy nem közömbös számára a mai indiánok sorsa. A préri urai és a Yellowstone mellett a 2017-es Wind River is érinti a témát, ami egy észak-amerikai rezervátumban játszódik, a cselekmény pedig egy szépséges indiánlány halála körül forog. Az ügybe az FBI-t is bevonják, de a viszontagságos időjárás és a rezervátumban uralkodó farkastörvények miatt a zöldfülű nyomozónő kénytelen egy helyi vadász támogatását kérni. A férfit az indiánokhoz rokoni szálak kötik, ezért mélyen azonosulni tud e néppel, ráadásul a környéken korábban neki is eltűnt a lánya, így személyes ügyének érzi, hogy a gyászoló család és a hatóságok segítségére legyen a tettesek felkutatásában.

A film amellett, hogy egy zord hangulatú, félrebeszélések és túlzott érzelgősség nélküli krimit tesz elénk, jól ábrázolja a mai indiánok sanyarú helyzetét. Az elnyomott népek általános gondjaival szemben az indiánok kitaszítottságának nem annyira szociális, sokkal inkább spirituális háttere van. A szellemi örökségét elvesztő lélek néma és kétségbeesett kiáltását halljuk, aki hiába remélne üdvösséget, még ha a társadalom részéről méltó bánásmódban is részesülne. Mert ő nem csupán emberi megbecsültségét vesztette el, hanem magát Wakan Tankát, a Nagy Szellemet. Helyzete éppen ettől válik a legtragikusabbá. Jól érzékelteti ezt a film egyik jelenete, amikor a meghalt lány apja arcát befestve próbálja imitálni ősei rítusát. Az indián érzi, hogy feladata van, de hagyománya ismeretének szinte teljes hiányában nem tudja, hogyan valósítsa azt meg. Mint oly sok más hasonló történetben, küldetését itt is az a modern ember és annak felébredt lelkiismerete vállalja át, aki az elmúlt néhány évszázadban éppen megfosztotta őt szellemi kincseitől.

HOSTILES (2017)

A Hostiles egy nyugdíjazása előtt álló, sok harcot átvészelt katonáról szól, aki utolsó feladataként azt kapja, hogy egy évek óta rabként őrzött, haldokló törzsfőnököt sértetlenül elkísérjen egy indián temetkezési helyre. A kapitány az őslakosokkal kapcsolatos megrázó élményei miatt megveszekedetten gyűlöli az indiánokat, ezért a küldetéshez kezdetben egyáltalán nem fűlik a foga, ám a sok veszéllyel és kihívással tarkított út során a két ellenfél kölcsönösen kezdi meglátni egymásban a tisztelhetőt. A területszerzési harcok során a kapitány és a törzsfőnök is sok szenvedésen és kegyetlenségen ment keresztül. Ám míg Josephet lelkileg szinte teljesen összetörte a háborúskodás, addig Sárga Sólyom, azon túl, hogy rezzenéstelen lelki nyugalommal viszonyul a múlt véres epizódjaihoz, a közelgő halálát is képes a legnagyobb méltósággal elfogadni.

Ez még egy másik kor, amikor az indiánok legnagyobbjai szívükben hordozták őseik tudását. Kivételes esetekben pedig, mint ahogy ebben a filmben is, elég volt a puszta jelenlétük ahhoz, hogy megpendítsenek valamit az átlagnál mélyebb érzésű modern ember lelkében, ami az élet rég hátrahagyott értelméhez irányítja vissza hosszú ideje elkalandozó figyelmét.

A Hostiles néhány motívuma a később vizsgált Farkasokkal táncolót vagy a csak részben idekapcsolódó Utolsó szamurájt juttatja eszünkbe, ahol kezdetben szintén egy katonai parancsnok indiánokkal szembeni ellenségességével találkozunk, ami a közös alapelvek felismerését követően átalakul egy hagyományhű néppel való azonosulássá.

THE REVENANT – A VISSZATÉRŐ (2015)

A 2015-ös Visszatérő középpontjában egy külsőre fehérbőrű, de lényegében indián férfi áll. Hősünket a zord téli időjárás, a célhoz vezető nagy távolság, a halálos sebesülések, a vadállatok, az éhség és a környéken ólálkodó ellenséges indiánhordák sem akadályozzák meg, hogy teljesítse önmagának kijelölt küldetését. Emberfeletti kitartását a fia meggyilkolása miatt érzett bosszú fűti, de a film, ahogy azt maga a rendező is megerősíti egy interjúban, nem egyszerű túlélő- vagy bosszúfilm. A nagy megpróbáltatások közepette feltáruló, vallásos jellegű túlvilági látomások a történetnek misztikus színezetet adnak. Álmaiban felesége és gyermeke jelenik meg, akiknek képében a férfit az indiánősök szelleme támogatja. A természeti elemek és az itt-ott felbukkanó állatok vagy segítők formájában pedig a táj mélyén rejtőző erők táplálják. Itt nem csupán a hitetlenséget megtestesítő ellenség levadászásának embert próbáló kísérletéről beszélhetünk, sokkal inkább az élet mélyebb dimenziói előtti megnyílásról, amihez esetünkben egy félelmetes próbatételen keresztül vezet az út.

Alejandro Inarritu a testi és lelki szenvedés zordságát remekül ellensúlyozza az érintetlen, tiszta téli táj csodálatos, lélekemelő képeivel. Műve egyike azon kivételes alkotásoknak, amelyek nemcsak témájukban, de a Tarkovszkijra hajazó rendezés módjában is hozzásegíthetnek egy mélyebb tudatállapot feltárulásához.

DEAD MAN – HALOTT EMBER (1995)

A Dead Mant egy korábbi Jim Jarmusch elemzésünkben már érintettük, de nem hiányozhat erről a listáról sem. Egy nagy reményekkel nyugatra utazó fiatal könyvelő érkezése után hamar ráébred, hogy semmilyen állás vagy szívélyes fogadtatás nem várja. Úgy tűnik, ahová megérkezett, a világvége, nem csupán földrajzi értelemben. A főnök elüldözi, majd bérgyilkosokat küld rá, a menekülés közben társául szegődő különc indián azonban még ennél is lesújtóbb hírt közöl vele: főszereplőnk már halott, és most eltévedt lélekként bolyong a köztes létben. A Senki névre hallgató indián vergiliusi szerepet magára öltve vállalja a feladatot, hogy kivezeti hősünket a pokoli káoszból. Ez az egészen groteszk és humoros, de egyben komoly és elgondolkodtató alkotás nem annyira formai, mint inkább lényegi értelemben mutat rá az indiánlét egyik legfontosabb aspektusára: a létsíkok között vándorló szellemi vezető alakjára.

GERONIMO – AZ AMERIKAI LEGENDA (1993)

Geronimo, indián nevén Goyaalé, magyarul Ásító, egyike azon nagytiszteletű indián harcosoknak, akiknek ellenállását és csodával határos csatatéri megmozdulásait még az ellenség is félelemmel vegyes áhítattal kísérte. Ellentétben azzal, amit a cím sugall, a filmből nem annyira e legendás harcos és gyógyító tetteit és személyiségét ismerhetjük meg, mint inkább az egyik utolsó nagy indián ellenállás történelmi hátterét. Néhány olyan kivételes amerikai katona szempontjából, akikben a szellemi nagyság iránti érzékenység képes volt felülírni az előítéleteket. Geronimo végül, a sokszoros túlerővel szemben megadásra kényszerült. A nagylelkű amerikaiak cserébe földművelővé, fogollyá, élő múzeumi darabbá tették. Ám ezzel nem csupán a háborút vesztette el, hanem – mint oly sok hasonlóan járt indiántársa – életének igazi értelmét is.

BURY MY HEART AT WOUNDED KNEE – WOUNDED KNEE-NÉL TEMESSÉTEK EL A SZÍVEM (2007)

Mielőtt a sziú indiánok dicsősége végleg aláhanyatlott, a Little Big Horni csatában Ülő Bika és Őrült Ló vezetésével még egyszer utoljára kegyetlenül elgyepálták az orvul rájuk törő, több mint ötszáz lovasból álló amerikai hadsereget. A film ennél az eseménynél kezdődik, és az indiánok rezervátumba kényszerítésének szomorú folyamatát követi végig. Egészen addig az eseményig, ami az előzővel pont ellenkezőleg, az indiántörténelem egyik legtragikusabb esete. A Wounded Knee-i véres mészárlásnak háromszáz védtelen indián esett áldozatául, akiknek legnagyobb vétke az volt, hogy a Ghost Dance mozgalom keretében megpróbáltak újra életet lehelni haldokló hagyományukba. A Wounded Knee-i esemény az indiánok számára szimbolikus jelentőségű. Az itteni tömegsírba ugyanis nemcsak hősi halottaikat temették el, hanem az indiánok felszabadulási törekvéseinek utolsó reménysugarát is. Noha a stílusa kissé hatásvadász, a film jó adalékként szolgálhat e történelmi időszak átfogóbb megértéséhez.

THE LAST OF THE MOHICANS – AZ UTOLSÓ MOHIKÁN (1992)

Kötelező darab az indiánok kedvelőinek. Ez a film nem az értelmedhez szól, hanem a szívedhez. A mindnyájunkban ott szunnyadó, szabadlelkű indiánhoz. Az erdők és tisztások, hegyek és völgyek, folyók és vízesések szülöttjéhez. Ha az indiánok mellett háborút, lázadást, bosszút, önfeláldozást, hagyományt, hűséget vagy éppen szerelmet keresel, akkor bizony, jó helyen jársz. Hogy a film több pontban eltér a regény cselekményétől? Most még csak ez sem számít. Csak sodródj, sodródj a csodás tájak, a szívhez szóló zene, a határtalan elszántság és a földöntúli szerelem árjával. És szólítsd, egyre csak szólítsd a minden egyes szívdobbanásodban felkiáltó indiánt. Mert ott lakik ő, és téged buzdít a végtelen szabadságra.

DANCES WITH WOLVES – FARKASOKKAL TÁNCOLÓ (1990)

Ez a háromórás, bővített formájában majdnem négyórás alkotás nem az izgága természetűeknek való. Sokkal inkább azoknak, akik nem tudnak betelni a filmből áradó harmóniával és békével. A Farkasokkal táncoló azon túl, hogy egy eléggé hiteles ábrázolását adja a sziú indiánok élet- és szemléletmódjának, azt is eléri, hogy köztük érezd magad általa. Szinte látod magad, ahogy a bölényvadászatnál íjat és puskát rántasz. A tábortűznél szeretteiddel táncolsz vagy a törzs nagyjaival merengsz pipázás közben az élet nagy dolgain.  A szikla tetején együtt kiáltasz a bánatos indiánnal a tábort elhagyó barátod után és a szent hely megrongálását látva mintha egy részt belőled is kiszakítanának. Dunbar hadnagy segítőállatai pedig olyan szinten a szívedhez nőnek, mintha őrangyalaid megtestesülései köszönnének vissza bennük. Olykor megesik, hogy a külsőre legidegenebbnek tűnő környezetben találunk igazi otthonra. Ebből a filmből egyértelműen kiderül, hogy modern technikai eszközök nélkül is lehet teljes, mi több, boldog az élet. Vannak olyan napjaid, hogy úgy érzed, szinte mindened megvan, és mégis hiányérzeted támad? Meglehet, pont ezután a ma már elérhetetlen világ után vágyódsz, és megsúgom, lényed egy részében ez a vágy örökre ott lesz veled.

SÁNTA ŐZ, A SZIÚ INDIÁN SÁMÁN (Új kiadás: Budapest, 2019, Filosz Kiadó)

Akadnak még említésre érdemes filmek a témában, azonban listánk utolsó darabjaként nem egy filmet, hanem egy könyvet választottunk. Ha unod már a tévé előtt ücsörgést, és valami igazi olvasmányélményre vágysz, csapd fel Sánta Őz elbeszéléseit. Nevess és sírj, szórakozz és elmélkedj vele együtt. Ebben a könyvben az évszázad berúgásától kezdve a szakrális látomásokig mindent megtalálsz. Ha tényleg tetszettek a filmek, akkor lépj eggyel tovább, és mélyedj el részletesebben az indiánlelkület rejtelmeiben a sziú indiánok egyik utolsó hírvivőjének segítségével.