A Tízezerbőrű Tűz gyermekei

Alábbi videónkban a megszokotthoz képest filozófiaibb témát vetünk fel. Hamvas Béla lentebb idézett gondolatai szerint az élet, egy bizonyos szempontból, a folyamatos átalakulásról szól. Hibáink és tévedéseink elhasznált bőrét dobjuk le magunkról időnként újra és újra, hogy egy újabb és igazabb tudatállapotnak adjuk helyet általa. Ez egy fájdalmas és nehéz, de végső soron üdvös folyamat. Ennek az egész életet átható folyamatnak a hangulatába igyekeztünk némi bepillantást nyújtani.

„A lélek a Tízezerbőrű Tűz gyermeke. Pyripais myriodermatikos. Tízezer bőrnek kell lehámlania, hogy önmagához elérjen. Minden vedléssel kisebb lesz, a tűz nagyobb. Fizika és kémia és biológia és pszichológia és filozófia és vallás, mind kéreg. Páncél, burok, álarc, kamra, fegyház, elv, doktrína, világnézet. Mind rövidzárlat. Defekt. Az intelligencia tevékenységének leállítása. Minden befejezettnek vélt helyzet okkult szituáció. Következménye dermedés, babona, vakság, szorongás, határok, tételek, sötétség, sötétség. Felbontani. Levetni. De, ha nem kéred a Hatalmak segítségét, ki se bírod. Veszélyes, nem ajánlható, csaknem tilos. Irtózom attól, hogy szüntelenül asztrálkarmámat verklizzem. Átvalósulni. Ezt pedig csak fölfelé lehet. Más út nincs. Az élet arra való, hogy nagy dolgoknak feláldozzák. Egyébként semmi értelme.”

„Nem tudunk helytállni, ha tízezer bőrünkből legalább ötöt nem vedlettünk le. A lélek a Tízezerbőrű Tűz gyermeke. Pyripais myriodermatikos. Legjobb lenne a szüntelen vedlés állapotában élni. Úgy, hogy reggel ne ismerjek magamra és estére ismét új legyek, tökéletesen új. Állandó metanoia. Metamorphosis és transfiguratio. Ha egy svihákot mindennap le tudnék vetni, reményem lenne rá, hogy ezer év múlva elkészülök.” (Hamvas Béla: In Silentium–Titkos jegyzőkönyv–Unikornis. 2006, Medio Kiadó, 41–41; 58–59. o.)