Szuper(h)ősellenségek – Superman, X-Men és a Bosszúállók kritikája
Figyelem! Amennyiben úgy véli, hogy a filmek és a tévésorozatok a testi, lelki, szellemi jólétét szolgálják, és nem többek, mint a szórakozás oltárát díszítő drágakövek, akkor kérjük, ne olvasson tovább!
Jelen cikkünkben megkísérelünk felmutatni néhány olyan kritikai szempontot, amelyek figyelembevételével eloszlathatjuk azon naiv meggyőződéseinket, mely szerint a képregényfilmeket súlytalan és banális látóideg izgatásnak véljük. Hangsúlyozzuk, hogy észrevételeink nem kizárólagosak, de igyekszünk rámutatni e filmek mögött meghúzódó destruktív ellenideológiák valóságos mivoltára és ezen deviáns eszmék által felmutatott okkult szimbolizmus illegitimitására. Nem óhajtunk a sokak által parasztvakításnak vélt – sokszor nagyon is vallásellenes, a háttérhatalmak által tudatosan elterjesztett, bár néhány esetben adekvát tényeket feltáró – összeesküvés elméleteket propagálók végeláthatatlan sorában díszelegni. Bírálatainkat egy merőben más alapokon nyugvó ideológia alapján kívánjuk meghozni, amelyet a judeokrata-ateista-materialista világszemlélet elleni totális lázadásként határozunk meg.
Ahhoz, hogy az előbbiekben felvázolt elvárásainknak eleget tegyünk, és a későbbiekben feltárásra kerülő meglátásaink kardinális jelentőségűvé válhassanak, mindenekelőtt egy elfogulatlan, emocionalitástól mentes önreflexiót érdemes végrehajtanunk. Miért van erre szükségünk? Mert írásunk tárgya olyan
sötét és alantas tömegszuggesztióként funkcionál világunk háttérhatalmainak kezében,
amelynek hipnotizáló és félretematizáló hatásában a mi generációnk is jelentősen részesül(t). Gyermekek, serdülők és pattanásos, csíkos zoknis, szandálos szobapáfrányok milliói vonzódnak ellenállhatatlanul ezekhez a modern fantazmákhoz, maguk sem tudják megindokolni igazán, hogy miért. A leggyakoribb magyarázatuk a fantáziavilágba való menekülés és a gyermekkorba visszakacsingató nosztalgia aktív átélése – ami valójában burkolt infantilizmusként funkcionál –, de éppen ezért működik ördögien intelligensen a manipulációs gépezet, mert
pontosan azt akarják elérni a közönségnél, hogy a könnyed és látványos nyálcsorgatás közben a bújtatott információk és egyéb világnézeti ideológiák masszívan rögzüljenek a fejekben.
Nos, az évtizedek óta brutális rohamossággal erősödő ateista fejmosásnak meglett az eredménye. Ugyanis nem volt az olyan régen, amikor görög és római istenek mítoszait, szamurájok rettenthetetlen tetteit, próféták páratlan csodatételeit és a középkori lovagok hőskölteményeit tartotta az emberiség követendő példának.
Mára már valóságosabbnak, szerethetőbbnek és csodálatraméltóbbnak gondolják az idegen bolygóról érkező cicanadrágos pojácákat, a gamma-sugárzással és radioaktív rákfenével fertőzött szörnyszülötteket, az elmeprogramozással és kemikáliákkal felturbózott náciverő katonákat és az egyenlőség mindenhatóságát hirdető nyomoronc mutánsokat.
A lényeg, hogy valamilyen deviáns szemléletből és folyamatból származzon az adott „hérosz” képessége. Pofán köpve ezzel a valódi hőskultuszok isteni áthatottságát. Így számunkra már magától értetődő dolog, hogy ezek a filmek elképesztő intenzitással hirdetik a liberialista-materialista-ateizmus mindenekfelett állóságát és a posztmodern álspiritualizmus taknyával nyakon öntött evolucionizmus gyomorforgató hazugságát.
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül vesszük majd górcső alá a II. világháború óta pestisként terjedő szuperhős „kultúra” jelenségét, mint a mass media egyik fő fegyverágát. A karakterek és kitalált világaik sokaságának átfogó ismertetése nem feladatunk. Azokkal a filmekkel foglalkozunk majd, amelyek meglátásunk szerint a popkultúra megkerülhetetlen részei. Főszereplői közimádatnak örvendő bálványokként értelmezendők, így bárki tud azonosulni a hozzá leginkább illő figurával. Ám nem csak a karakterekkel, hanem a cselekménybe rejtett szuggesztiókkal is. Ugyanis ezekben a filmekben olyan démoni sugalmazások és szubtilis hatások vannak mesterien elrejtve, hogy az ezt megtekintő közönségnek erről fogalma sincs.
Elemzésünk terjedelme nem engedte meg, hogy Pókember, Batman, a fantáziátlan négyes és a többi bugyuta hősöcske infantilis történetébe bepillantsunk. Ez egy másik írás feladata.
SUPERMAN
Ezt az alakot – aki alsónadrágját harisnyája felett hordja, és még örül is neki – két metszettpöcsű firkász, Joseph Shuster és Jerome Siegel szabadította a világra, de korántsem csak azért, hogy a hazafiasságba beleunt amerikai katonáknak és a bingózó kertvárosi háziasszonyoknak egy dicsőíthető übermensch ideált faragjon. Több jel is arra mutat, hogy a Jézus Krisztust megváltóként el nem ismerő cionista zsicik, a hamis messiás eljöveteléről és csodatételeiről kreáltak maguknak egy ál idolt. Márpedig ha ez így van, akkor a történet és a főszereplő nem más, mint maga az antikrisztusi szimbolika mozgóképes elgondolása, nyíltan felvállalt Krisztusi és újszövetségi jelképek blaszfemizálásával: „A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival.” (II. Thessalonika 2:9) (Azon kívül, hogy a karakter szerzői és bizonyos hajlott orrú körök bevallották, hogy Superman [Sionman] eredettörténete Mózes próféta életútjával jelentős egyezőségeket mutat, mint látható, mi most egy másfajta értelmezésre szeretnénk felhívni a figyelmet.)
Mire alapozzuk ezen feltevésünket? Lássunk néhány példát! Superman eredeti neve Kal-El, ami héberül annyit jelent „Isten hangja”, apja Jor-El, melynek jelentése – szintén héberül, hogy máshogy – „Isten felemel”. Az El előtagot viszont nemcsak az isteni származás megjelölésére használják a kabbalában, hanem a démoni és antikrisztusi minőség megjelenítéseként is. Az „atya a mennyekből” – ami a szcientista világnézet szerint csak is egy távoli bolygót jelenthet, ami ebben az értelemben az égi eredet csúfos kifordítása –, a földre küldi fiát, hogy vezesse majd az embereket és csodatevő képességeivel adjon nekik tanúbizonyságot kiválasztottságáról. Egy gyermektelen házaspár, Jonathan és Martha Kent (mint József és Mária) veszik gondozásukba az égből aláhullt kisdedet, aki 33 éves korától (akárcsak Jézus Krisztus csodatételei, tanításai és keresztre feszítése) menti meg a földet az éppen aktuális veszélyforrásoktól (többek között ezek lehetnek idegen civilizációk „náciszerű” alakulatai és a világ elől a föld alá menekült kopasz, „náciszerű” milliárdos, Lex Luthor), és áldozza fel magát az emberiség „megváltásáért”.
A földönkívüli hamis messiás „önfeláldozó” krisztusi pózban. „És adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, a mely a Bárányé [Jézusé].” (Jelenések 13:7-8)
Keresztre feszített Clark Kent a Superman fiatal korát feldolgozó Smallville című sorozatban
A Superman mellkasán virító jellegzetes betű sem egészen az, aminek gondoltatják. Bizonyos pajeszos körök bevallása szerint ez nem egy latin „s” betű, hanem a héber abc tizenkettedik, az összes többi betű fölé magasodó központi betűje, a lamedh. Jelentése a héber gemátria számértéke szerint – amely 30 – hozzávetőlegesen az, hogy a királyok királya, Júda törzsének isteni vezetője, tanítója. Érdekesség, hogy további két karakterből tevődik össze, a Vav-ból és a Kaf-ból, amelyek összértéke 26 és ennek jelentése maga YHVH, azaz Isten. Mint alább látható, a hasonlóság a két betű között több mint nyilvánvaló.
Csak néhány fokkal kell elforgatni a jobboldali héber karaktert és már is feltűnően nagy egyezőség fedezhető fel a két szimbólum között. „A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.” (II. Thessalonika 2:4)
Ezek szerint messzemenő egyezőség fedezhető fel a próféciák jövendöléseivel az Antikrisztusról, a Jézus Krisztust megtagadó zsidók vezetőjéről, aki a végidők során lép fel az élet színpadára, mint az emberiség megmentője és látszólag isteni erővel és hatalommal bír majd. Így a Superman filmek a keresztény megváltó aljas majmolására és szentségének kigúnyolására születtek, nyíltan felvállalva a hagyományos vallási értékek lerombolását és előre vetítik a hitehagyott emberiség megvezethetőségét és mélybe taszíttatását. „Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.” (II. Korinthusbeliek 11:14-15)
A hamis messiás csodatételeivel a poklot hozza el a hitetleneknek. „A megtévesztés mestere lesz, sokakat legyőz, mikor nem vigyáznak és azt hiszik biztonságban vannak. Figyelmeztetés nélkül elpusztítja őket.” (Menáchem Meron: Az Élő Biblia)
X-MEN
Megálmodói Stanley Martin Lieber alias Stan Lee, és Jacob Kurtzberg azaz Jack Kirby, akikről a későbbiekben kifejtésre kerülő tények alapján joggal feltételezhetjük, hogy bizonyos sötét, okkult körök tagjai lehetnek, azt sem felejtve, hogy
a szuperhős univerzum vezető alakjainak több mint a felét ők alkották meg, csak úgy „spontán”, egy „hirtelen jött” ötletcunamitól vezérelve.
Az általuk kreált korcsbanda az utóbbi években – főleg a homoszexualitását és „felsőbbrendű” származását nyíltan propagáló Bryan Singer (Zinger Bernát) aljas rendezésének köszönhetően – nem meglepően hatalmas közimádatnak örvend. Ne is csodálkozzunk ezen, hisz az X-Men filmek a buzeránskodás és az egyenlőség teljes körű elfogadását, a rasszelméletek totális eltorzítását és összemosását, az evolucionizmus mindenekfelett állóságát hirdetik barom mód, bőnyállal. Ez manapság meg bőven elég a posztliberalizmus emlőjén felnevelkedett tömegeknek.
Az éles eszű megfigyelők számára ez talán már triviális közhely, de szeretnénk felvillantani néhány kiváltképpen érdekes adalékot, melyek az előzőekben említett aljas kifordítottságok alantasságán is túlmutatnak. A alaptörténet szerint a mutánsok két csapatra oszthatóak, a nyomorék telepata Charles Xavierra valamint tenyérbemászó brigádjára, és a nácivadász Jordán menti székely Magnetora (akit több részben a melegjogi aktivista és nyíltan homokos Ian McKellen játszik) és plebsére, aki egyébként Uri Gellert megszégyenítő képességével hajlítgatja a vasúti hidakat.
Az úgynevezett főhősök elszántan küzdenek az emberiség jobbátételéért, a másság elfogadásáért, a genetikai mutációk általi töretlen „fejlődésért” és az „eljövendő időkért”, nyíltan felvállalva küldetésüket, melynek jelszava: „Mutáns légy büszke!”
Nem kell agytrösztnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a jelen világunkat kíméletlenül mérgező liberalizmus feleltethető meg ennek a gyalázatos mixtúrának.
A rosszfiúk gyülekezete hasonlóképpen jelöli meg célját, pusztán azzal a lényeges különbséggel, hogy ők konkrétan felvállalják, hogy el akarják pusztítani az emberiséget. No meg a nácikat is. Így természetesen az egyenes és nyíltan felvállalt destrukciót a nyálas és negédes, a társadalomba mindenáron asszimilálódni akaró ultraliberális nyálkorcsok akadályozzák meg. Ezek a látszólagosan ellenségeskedő felek valójában a világuralomra törő sötét és elvetemülten nyomuló erőknek, a „vakolók” úgynevezett „új világrendjének” a két arculata. Nincs itt szó a jó és a rossz összecsapásáról. Mindkét oldal a hagyományos konzervatív értékrend ellen harcol, csak más módon. A lényeg ugyanaz. A totális kontrollt gyakorló háttérerők hatalomgyakorlásának abszolutizálása. Így különösen más értelmet nyer a következő filmbéli idézet, amely a mutánsok, vagyis a tradicionális világot elpusztítani szándékozó erők két csoportja között hangzik el, nyílt utalást téve azokra, akik nem állnak be az új világrend talpnyalói közé. A direktíva felállítva. Dönts emberfia! „Barátaim! Forradalom készül, ha az emberek rájönnek, hogy kik vagyunk és miket tudunk. Mindenkinek választania kell a szolgaság és az uralkodás között. Szabadon dönthettek, de ne feledjétek, ha nem velünk vagytok, akkor ellenünk vagytok.”
„Tekintsd magad mutánsnak! A mutáció útján válunk egysejtűből ennek a bolygónak az uralkodó élőlényévé.” Vagy még sem?
Ejtsünk néhány szót a címben, a logóban és a szereplők ruháin található szimbólumról, az X-ről is. A számtalan helyen és egészen különböző dolgok megjelölésére használt szimbólum gyakorisága elképesztő. X-Box, Planet X, Xenu, X generáció, X-faktor, Malcolm X, eXpert üzletlánc, XXX film kedvenc cro-magnoni „színészünk”, Vin Diesel főszereplésével, X-akták, XXX pornó, valójában a Windows operációs rendszer ablaka is egy X-et rejt magában, és így tovább. Szerintünk ez egyáltalán nem véletlen. Azon kívül, hogy egy könnyen megjegyezhető és rendkívül feltűnő jelkép, jelentése messze túlmutat azon, hogy az angol abc 24-ik betűje és rendszerint valamilyen tiltásra és egy folyamat befejezésére használják. (Bár ezen közhelyek alapján is érdemes végiggondolni, hogy milyen jelenségeknél tűnik fel, mint névadó karakter.) Többször is bizonyítást nyert az a tény, hogy bizonyos szabadkőműves és okkult körök jelentős hatást fejtenek ki egy sajátosan kifordított szimbólumrendszer alkalmazásával. Mit is jelent ez? Az eredendően archaikus jelképek értelmét és lényegét az eredeti értelmezhetőségi körükből kiszakítva és ellentettükbe fordítva azokat, az adott szimbólum egy inverz minőségű erőt fog képviselni. Így lesz a sötétségben fenntartott éberség jelképéből, a bagolyból, a sötétség urának, Molochnak a szimbóluma, az ősi egyiptomi napisten, Ré szemének ábrázolásából a mindenütt, mindenkit megfigyelő háttérhatalom kémlelőnyílása, és Salamon pecsétjéből, a teljesség jelképéből, az égi és földi erők egyesülésének szentségéből a magát isteni kiválasztottságú népnek nevező, de úgy tűnik, már csak a sátáni kiválasztottságát megtartó náció és pszeudoállam emblémája, a Dávid-csillag. Így a szintén archaikus és többek között egyiptomi X szimbólum már nemcsak Ozirisz feltámadását, azaz a halálon való felülemelkedést és transzformációt jelenti, hanem
a végidők hanyatló emberfajának betetőződését és emberalattivá változását, a nietzschei übermensch ideál ellentettjébe fordítását, a génmódosult khonaán-völgyi szörnyszülöttek posztliberális hegemóniáját.
Hát nem imádnivaló egy démonfalka? Van itt minden, kérem szépen! Egyszemes pózolás, akárcsak Lady Gagánál vagy Beyoncenél, 3 Vav (666) Rozsomáktól, a főgonosz zsicitől pedig egy részleges napfogyatkozás mint a fény elsötétülésének szimbóluma
Minden egyes szereplő megjelenése és képessége visszavezethető a végidők démoni megnyilvánulásának valamelyik fajtájára. Többek között mi sem kedvesebb és szívet melengetőbb látvány annál, hogy egy éjsötét pokolfajzat kinézetű „katolikus keresztény”, Kurt Wagner, az Árnyék, egy jól kivehető halálrúna rajzolattal az állán motyogja ájtatosan a Miatyánkot és az Üdvözlégy Szűz Máriát. (Akit természetesen az az Alan Cumming alakít, aki annyira forróvérű, hogy csak azbesztkesztyűben lehet megfogni.) A démoni alakkal bíró kék rémség Beast, azaz fenevad, aki hiperintelligens technokrata-jogász-ügyvéd-feltaláló-orvosként funkcionál, miközben bizonyos emberszabású majmokra hajazóan tombol, ugrál és torkaszakadtából üvölt. Briliáns egyvelege ez a modern ember evolucionista-progresszionista hitének. Aztán ott van a ketrecharcosok és nedvesedő tinilányok kedvence Rozsomák/Farkas, aki valószínűsíthetőleg a guineai szőrös béka képességeit örökölte, ezáltal is erősítve az emberi faj tetűből, féregből, mókuscickányokból és egyebekből való származtathatóságát. Ez a kétéltű páratlan gyorsasággal regenerálja fizikai sérüléseit, és ha veszély fenyegeti, ujjbegyeiből csontkarmok ugranak elő, akárcsak fimbéli „kollegájának”. A már említett Magneto eklatáns példája a bosszú népe felsőbbrendűségi és üldözési mániájának, ő az antiszemitizmus és a nácizmus elleni végeláthatlan és dicsőséges harc mozgóképes reklámfigurája.
„Mutáns (buzeráns) légy büszke!” Nincs már messze az idő, amikor a mindennapjainkban is általánosak lesznek az ilyen aberrált jelenetek
Egy dolog biztos. Ha ezeket a filmeket Darwin és bulldogja, Huxley is látta volna, a pillanat tört része alatt átélvezték volna magukat a túlvilágra. Mint ahogy tette ezt Alföldi Roberta is. Ja, hogy ő csak elhagyta imádott kis országát? Mindegy. Máshol harcol tovább a globális felmelegedésért.
BOSSZÚÁLLÓK
Végezetül ne felejtsünk el megemlékezni erről a cionvágyó kompániáról sem, akik szintén az önjelölt világmegmentők szerepében díszelegnek, hiszen világrendet kell tenni, mert világköztársaságnak kell lenni.
Ezidáig ez a világ 3. legjövedelmezőbb filmes vállalkozása. Nincs mit ezen ámuldozni, ugyanis a nép szereti a masszív cionista propagandát, pláne, ha közben még a nácikat is gyilkolják.
A kerettörténet egyszerű, mint egy feka. Adott egy titkos ügynökség a S.H.I.E.L.D. (mint pajzs, amely meggátolja a magasabbrendű influenciák, a tiszta tudatosság általi áthatottság létrejöttét az emberi világban), amely a hétköznapi élet színfala mögött tevékenykedve irányítja az emberiség életét, és aminek bizonyos globális, politikai, hatalmi határhelyzetek áttörésére szüksége van „csodatevő prófétákra” is, akik néhol megreparálják és tovább építik a világköztársaság frissen malterozott határfalát.
Vagy inkább Egyesített Sötét Sion? Ja, hogy ez a szuperhősöket támogató és az emberiséget védelmező szervezet neve? Mi más lenne.
Az eddig két részt megélt franchise a filmtörténelem egyik legaljasabb főszereplőgárdáját szabadította a világra, ezért szóljunk pár jó szót ezekről a pojácákról. Megalkotói szerint a Vasember karakterét az 1927-es Metropolis című film sátáni robotjáról mintázták, de hogy minél inkább azonosulhasson vele az egyszeri proli,
a belsejébe egy szexmániás, alkoholista technokratát raktak, a posztmodern életforma császárát, akit ki más alakíthatna a legtökéletesebb átéléssel, mint az aszfalttekintetű drogos, Robert Downey Jr?
(Aki bizonyos híresztelések szerint a 90-es években nem drogrehabilitáción vett részt, hanem felettesei elvitték egy körre az MK-Ultra program körhintáján.) Vegytiszta ateizmus, amit a skandináv mitológia egyik istenalakjával csináltak. A mi szemünkben Thor a villámok, a férfiúi erő és a mennydörgés égi ura,
a filmben viszont a kreatin diétától bedugult agyú vadparasztok non plus ultrája. Tud ütni, böfögni, barcogni és a belpesti tinilányokat bepisiltetően pislogni.
A kalapácsát csakis egy isteni erővel rendelkező személy emelheti fel, de a második részben a ficsúr Amerika Kapitány azért megmozdítja, akárcsak a szintetikus sejtmanipuláció során létrehozott Vízió, jelezvén, hogy a tudományos kísérletekkel felpumpált izmok és a klónozott génállományok (értsd: az ateista szcientizmus) az istenit erőket is felül tudják múlni. No meg a nácikat is. Egyébként a Kapitány karaktere csatornája a mainstreambe beoltani kívánt aktuálpolitikai propagandáknak és nyílt beismerése katonai szervezetek titkos kísérleteinek, amelyek már a 40-es években is virágkorukat élték, a 60-as években tobzódó különböző elmekontrollálási programokról (Monarch, MK-Ultra) nem is beszélve. Az senkit sem zavar különösebben, hogy úgy néz ki, mint egy kigyúrt metropolitán, aki kommunista Hermésznek öltözött farsangra, csak elfogyott otthon a vörös festék, így inkább kapitalista lett.
A Hulk nevezetű drabális barom eredete is a modern tudomány imádatának leprájában keresendő. Ez már csak egy ilyen világ, ahol az emberek bálványa és titkon vágyott alteregója egy fékevesztett, az emberalatti ösztönöket maximálisan csúcsára járató khiméra, akinek a napali énje sem tudja kontroll alá hajtani a benne lakozó fenevadat.
Csakis a túlszabályozott gamma-sugárzás teremthet az emberből egy szinte elpusztíthatatlan démont, ezáltal emelve aranytrónusára az ember alantas ösztönlényre való degradálását.
A csapat elnevezése felettébb figyelemfelkeltő, de mit is érthetnek alatta a franchise urai?
Kik állnak bosszút? Kiken és miért?
Amennyiben elfogadjuk azt a feltételezést, miszerint a szuperhősök ezen csapata az új világrend eljövetele érdekében tevénykedik, akkor ők valójában az eszközök, akikkel elvégeztetik a piszkos munkát azon népcsoport tagjai, akik előszeretettel dolgoztatnak másokat saját ügyükben (pl. Krisztus keresztre feszítettetése). Ezek a pojácák csak eszközök a bosszú népének vértől ázott mocskos kezeiben. Fegyverek, amelyekkel bosszút állhatnak a világuralmi törekvéseiket nem szolgáló, gondolkozni képes, tudatos embereken. Bosszút állnak vélt vagy valós sérelmeikért, üldöztetéseikért, a Jézus Krisztusba vetett igaz hitért és állítólagos kiválasztottságuk el nem ismeréséért. Azt az illúzórius látszatot keltik, hogy minden hatalmi megnyilvánulás az ő uralmuk alatt áll, a csúcstechnológiával kialakított gyilkológépezetektől kezdve, a génmanipulált szuperkatonákon át, különböző mitológiák isteneig. Mintha ők uralkodnának a világ minden porszeme és istene felett, azt sugallván ezzel a szánalmas szuperhősmániával is. Azt, hogy
ha nem vagy genetikailag módosult korcs telepatikus képességekkel, nem ugrálsz latex ruciban háztetőről háztetőre, nem dobálsz a napba nukleáris rakétákat és nem változol át egy hányás zöld színű idegbeteg barommá, akkor beszoptad! Lúzer vagy!
Marad neked az ezekről való ejakulációs álmodozás és a realitástól való görcsös menekülés csontvelőig hatoló rémálma. Isten halott, vagy ha még sem, akkor ugyanolyan humanoid, mint bárki más, azzal a különbséggel, hogy repül, rommá van gyúrva és lézercsóvákat ereget. Hidd csak, hogy őseid primitív szőrös korcsok voltak, a világ keletkezése annyira véletlenszerű és csodálatosan tudományos, mint részegen belefingani a nullás lisztbe. Egy szánalmas kis hangyafitymahúzogató vagy az univerzum peremén, senkibb a senkinél.
Katzenberger Márk
Ezt a képet érdemes nem a cselekményvezetés szerint megközelíteni. Egy angyal fejet hajt az ördög előtt, háttérben a háromszöggel, az isteni hatalom jelképével, csúcsán a mindentlátó szemmel, amely jelen esetben az ellentétes erők mindenhatóságát szimbolizálja
Ha zavarták a zsidóság világuralomra törő képviselőivel kapcsolatos megállapításaink, kérjük, ne itt, hanem náluk reklamáljon a tisztelt olvasó, hogy biztosítsanak érvényesülési lehetőséget saját magukon kívül néha másnak is, ezáltal lehetővé téve, hogy őket is kritikával illethessünk!