Megjelent a Médiavadász Covid-filmje
Rengetegen jöttek el dukumentumfilmünk premier előtti vetítésére.
Elkészült a Médiavadász Már csak két hét – A Covid-járvány valódi története című filmje. Június 24-én a Magyarok Házában teltház előtt tartottuk a premier előtti vetítést. Annyian voltak kíváncsiak rá, hogy elsőre nem mindenkinek jutott hely, ezért újra le kellett vetíteni. A terem másodjára is majdnem megtelt. Utána beszélgetés volt a szereplőkkel arról, hogyan készült a film, és mik várhatók a járvány témájában a következő években.
Július 5-től online is megtekinthető az alkotás. A dokumentumfilm interjúi tavaly decemberben és idén januárban készültek el, az utómunkálatok június első hetéig tartottak. A filmben szereplő megkérdezettek a járványhelyzet következetes kritikusai, akik végig kitartóan bírálták a Covid ürügyén meghozott ember- és szabadságellenes intézkedéseket. Név szerint: Bogár László, Demény-Nagy Kristóf, Ertsey Attila, Gődény György, Kovács Mónika, Pócs Alfréd, Schwartz Modeste, Tamasi József és Tomasovszki László.
A filmről rendkívül sok pozitív visszajelzés érkezett, ami arra utal, hogy sikerült átfogó összefoglalót nyújtani és megfelelő következtetéseket levonni az elmúlt három év eseményeiről, mai napig elhallgatott tényeiről.
Úgy tűnik, a Covid-járvány végének hivatalos bejelentését követően sem lehet a járványról nyíltan beszélni, ugyanis a Youtube-ra feltöltött videónkat még azelőtt letiltották a tulajdonosok, hogy annak premierje elkezdődhetett volna. A Vimeo ugyancsak szempillantás alatt törölte. (Szerencsére az alternatív videómegosztókon, és különös ok folytán a Facebookon fennmaradhatott.)
Ugyanezt cenzúrát, elhallgatást, szőnyeg alá söprést igazolja, hogy a globalista érdekeket kiszolgáló Telex részletes lejárató cikket készített róla. A sok torzítással, mellébeszéléssel, manipulációval élő írás arra próbálja ösztönözni az érdeklődőket, hogy semmiképp ne nézzék meg a filmünket. (Frissítés: Azóta a Lakmusz is elkészített egy lejárató elemzést. A cél itt is ugyanaz: rendkívüli jelentőségű tények mondvacsinált megcáfolásával elhitetni az olvasóval, hogy nem érdemes megnéznie a filmet.)
Ha ők így látják, akkor bizonyosan lennie kell némi igazságnak a filmben, amivel semmi estre sem szeretnék, hogy túl sokan találkozzanak. Jó filmezést kívánunk!