Hogyan irányítsd az elmédet – Észrevételek a tudatmódosító szerekről
A Netflixen How to Change Your Mind címmel nem rég megjelent egy négyrészes sorozat a tudatmódosító szerekről. A Michael Pollan könyve alapján készült alkotás a pszichedellikumok (LSD, pszilocibin, MDMA, meszkalin) pozitív hatásairól beszél. Írásunkból kiderül, mik a sorozat pozitívumai és negatívumai. Az írás azonos című videónk lejegyzett változata.
Tudatmódosító szerek. Érdekes és egyben nagyon kényes téma. Egy idén megjelent dokumentumfilm-sorozat remek apropót ad ahhoz, hogy kicsit körbejárjuk a pszichedelikumok kérdéskörét. Érdemes ugyanis szellemi szempontból néhány dolgot tisztázni és helyre tenni ezzel kapcsolatban. How to Change Your Mind, ez a címe annak a Michael Pollan könyve alapján készült négyrészes Netflix-sorozatnak, ami négy különböző, de egymáshoz eléggé hasonló hatást kiváltó pszichedelikummal foglalkozik. Ezek a következők:
az anyarozs, amiből az LSD-t nyerik ki, az úgynevezett varázsgomba, ami a pszilocibin alapja, az MDMA, ami például az extasy egyik fontos hatóanyaga és a pejoti kaktusz, amiből a meszkalin készül.
Elmesélik felfedezésük és népszerűvé válásuk történetét, az általuk előidézett hatásokat, és beszámolnak róla, miként próbálják őket – egyelőre csak kísérleti keretek között – különféle pszichés betegségek kezelésére alkalmazni. Az alkotás egyik legnagyobb érdeme, hogy azokra a drogokra hívja fel a figyelmet, amik felülírják az emberek kábítószerekkel kapcsolatos általános képzetét. Itt nem azokról a szerekről van szó, amik elkábítanak vagy felpörgetnek, és az önelveszítés különféle módjait idézik elő, hanem olyanokról, amik éppen ellenkezőleg, megnyitják és felfokozzák a tudatosságot. Olyan szerekről beszélünk, amik elviekben azt segítik elő, hogy az ember betekintést nyerjen isteni önmagába, abba a valóságba, amit egykor elveszített, és aminek létezéséről ma már talán halvány fogalma sincsen.
A sorozat nem mutatja be ezeket tökéletesen, és véleményem szerint a spirituális vonatkozások rovására túl nagy hangsúlyt fektet a gyógyászatban rejlő kiaknázatlan lehetőségekre. Ráadásul
néha egészen az a benyomásunk, hogy a készítők azt akarják sugallni, mintha ezek a szerek kis túlzással az emberek minden problémájára is megoldást nyújtanának, ami pozitívumaikkal együtt is erős túlzás.
De ettől függetlenül a sorozat viszonylag átfogó képet ad a témáról. Aki megnézi, annak lesz egy hozzávetőleges ismerete arról, mik ezek a tudatmódosítók, és nagyjából mit várhat tőlük. Én azonban a téma érdekessége ellenére
a sorozat érdemét nem annyira abban látom, hogy bemutatja ezeket a szereket, hanem abban, hogy egyáltalán beszél a hétköznapi emberi önátélést meghaladó tudatállapotok valóságáról.
A dokumentumfilm ebből a szempontból valami olyasmire mutat rá, aminek Magyarországon Feldmár András az egyik legnagyobb szószólója. Ahogy a sorozatnak, úgy Feldmárnak is az az érdeme, hogy a tudatmódosítók témáján keresztül rávilágít, hogy az általunk ismert valóság, az önátélés általunk ismert módja csak töredéke annak, ami ténylegesen bennünk rejlik. Sok hibájuk mellett, mert mind a filmnek, mind az említett pszichológusnak bőven van ilyenje is, a fontosságukat tehát nem abban látom, hogy az LSD, a meszkalin, a pszilocibin csodás hatásairól beszélnek, hanem hogy ezen túlmenően azokra az ember számára alapesetben rejtett lehetőségekre is rámutatnak, amikről általánosságban nem nagyon esik szó. A sorozat tehát szerintem arra jó, hogy inspirálja a nézőt ezen magasabb rendű tudatállapotok elérésére. Kimondja, hogy létezik ilyesmi, és azt is kimondja, hogy elérhető. Ez pedig hasznos lehet azoknak, akik titkon mindig is ezen az állásponton voltak, de szükségük volt egy külső megerősítésre.
És itt az a pont, ahol át kell kanyarodnunk a negatívumokra. Ugyanis
az emberiség történelmében a vallásos rítusok végzése, a meditáció és a tradicionális kultúrában történő eleven részvétel volt az, ami biztosította azokat a lehetőségeket, amiket ma ezekhez a szerekhez társítanak.
A sorozat persze erről is említést tesz. De túlontúl felületesen és zavarosan, és amolyan mellékesen. Ha nem is feladata minden témára kitérni, én mindenképpen hiányoltam azt, hogy nem hangsúlyozza ki eléggé, hogy ezekre a szerekre a hagyományos szellemi megvalósítás ösvényén vagy egyáltalán nincs szükség, vagy csak nagyon speciális körülmények között, avatott és rátermett személyek élhettek vele. Az észak-amerikai indiánok pejoti szertartása kapcsán például könnyen lehet az a néző benyomása, mintha az egész hagyomány nem szólna másról, mint ennek a különleges kaktusznak a rendszeres használatáról. Ez egy torz és beszűkült képet mutat a hagyományok gazdagságáról és sokoldalúságáról. A hasonlóságok ellenére
a vallásos élményeket nem szabadna ilyen szinten összemosni a pszichedelikumok használatával,
még ha ez manapság eléggé elterjedt hiedelem is a túlontúl földhözragadt emberek körében. Már Sánta Őz indián sámán is megmondta, hogy ő letett ezek használatáról, mert önerőből akar szert tenni az isteni élményekre. Eléggé fantáziátlan lenne, ha a hagyományok csak a drogokon keresztül lennének képesek eljuttatni az embert az általuk kijelölt végcélhoz. A tájékozatlan néző a sorozatból viszont könnyen következtet erre.
Varázsgomba, a pszilocibint ebből nyerik ki
Az egybehangzó beszámolók alapján kétségtelen, hogy a használóknak tradicionális keretek nélkül is rendkívüli, felébredésszerű élményei lehetnek.
Az ember azonban sem megérteni nem fogja tudni igazán, mi történik vele, sem megőrizni és fokozni nem fogja tudni az élményeit, ha nincs egy eleve meglévő szellemi beállítottsága, és nem ismeri behatóan a tradicionális módszereket és tanításokat.
Ezek híján a pszichedelikus élmények megmaradnak egy olyan utánozhatatlan, akár életre szóló megtapasztalásnak, ami ennek ellenére sem épül be szervesen a mindennapi életbe. Ha átmenetileg sikerül is betekintést nyerni a tudatosság magasabb fokozataiba, az ember idővel visszazuhan a közönséges valóságába, anélkül, hogy érdemi szellemi átalakulás menne benne végbe. Egy szó, mint száz, hiába ismertetjük meg az emberekkel a magasabb tudatállapotok valóságát, hiába ismertetjük meg velük azok elérésének bizonyos módjait, ha az életformájuk nem változik meg. Ha ugyanúgy materialisták és anyagba zártak maradnak, és nem ennek a végső valóságnak a jegyében rendezik be az életüket. Az utolsó rész kissé lelombozó záró mondata is arra utal, hogy a különleges élmények után is meglehetősen földbe, testbe és fizikaiságba ragadt maradt a készítők szemlélete.
Anyarozs, ez az LSD alapja
Odáig azért nem mennék el, hogy egy az egyben károsnak és elutasítandónak nevezzem ezeket a szereket. Nem lehet kizárni, hogy ezek ideális esetben valóban kezdő löketet adhatnak a szellemi öntudatra ébredés ösvényén. De abba a hibába sem esnék, hogy bárkinek is ajánljam.
Bármilyen élményt is nyújtsanak, a pszichedelikumok nem helyettesíthetik a szellemi élet hosszú munkáját.
Mondják, hogy ezekre a szerekre nem lehet rászokni, úgy, mint mondjuk a heroinra. Nem alakít ki fizikai függőséget. De lelki kötődés ugyanúgy kialakulhat. És könnyebb útnak is tűnik, ami elodázhatja a szellemi út fontosabb lépéseit. Könnyebb egy bélyeget vagy egy tablettát bevenni, mint évekig kitartóan imádkozni, böjtölni és meditálni. Amennyire revelatív erejű lehet, épp annyira vezethet a különleges élmények iránti sóvárgáshoz, amit sosem követ érdemi szellemi fordulat az ember életében. Arról nem is beszélve, hogy ezek a drogok azért nem teljesen veszélytelenek, főleg a szintetikus formáik, amit a sok pozitív beszámoló ellenére sem szabad figyelmen kívül hagyni.
A magyar címet egyébként eléggé elcseszték. A „Hogyan változtasd meg az elmédet” címet „Hogyan irányítsd a elmédetre” fordították. Na, most ezeknek a szereknek a bevételekor mindenről beszélhetünk, csak a tudat irányításáról nem. Itt valami más veszi át a hatalmat feletted. Pont, hogy a kontroll hiányáról van szó. Találkozol egy élménnyel, aminek teljesen ki vagy téve, és nem tudod befolyásolni. Ez ettől még lehet egy nagyon emelkedett élmény, de nincs hatalmad felette. Ez egy másik nagy különbség a tradicionális gyakorlatok által elért tapasztalatokhoz képest, ahol az élmény betörése teljesen ellenőrzött, tudatos, akaratlagos és saját, még ha a sajátot itt nem is egoisztikus értelemben kell venni.
Pejoti kaktusz, a meszkalin természetes formája
Sajnos a sorozat nem tér ki arra, hogy mi a különbség aközött, ha természetesen előforduló vagy szintetikus formájában próbálja ki ezeket az ember. Pedig vélhetően ez sem mindegy. Aztán ott is tévednek a készítők, amikor egy lapon kezelik azt, amikor egy tudós egy steril laboratóriumban felügyel és vezet téged, és amikor egy tradicionális kultúra szerves tagjaként egy sámán irányításait követed. Külsőleg lehet, hogy valami hasonló történik, de két felállás szellemi minősége között ég és föld a különbség. Szóval drogfogyasztás esetén vélhetően ez utóbbi lenne a legideálisabb, ennek feltételei azonban ma már nem nagyon adottak. Erre jó példa VV Anett közelmúltban történt esete, aki egy balul elsült ayahuasca szertartást követően óriáskígyóktól menekülve kifutott a világból, és csak másnap, törött csontokkal, félholtan találtak rá az erdő szélén.
Még a tradicionális szertartásban való részvétel sem garancia semmire, ha a résztvevőkben továbbra is a modern mentalitás dominál.
Apropó, modern mentalitás, a varázsgomba kapcsán a sorozat azt például jól bemutatja, miként tette tönkre egy hagyományos dél-amerikai közösség életét a pszichedelikumok iránti rajongás. Rengeteg hippi odazarándokolt, ők különleges élményekkel távoztak, de közben teljes kulturális pusztítást hagytak maguk után. Ez a tény eléggé beszédes. A modern ember megtalált valamit, amit ilyen-olyan célokra felhasználhat, de közben talán pont a lelkét gyilkolta meg mindannak, amit olyan nagy kincsként kezdett el kezelni.
Lényeg a lényeg, a sorozat érdekes lehet mindazoknak, akik szeretnének képbe kerülni a mondjuk úgy, tudatébresztő pszichedelikumok témájában, és mindezen felül némi megerősítésre vágynak a normális állapotot felülmúló tapasztalatok kapcsán. Ám jó, ha közben tudatosítja, hogy a végső megerősítést nem ezektől fogja kapni, hanem az emberiség évezredes bölcsességeitől, amit a még ma élő hagyományok őszinte megismerésével közelíthet meg.