Médiavadász

A madár az ász

A kárhozottak apokalipszise

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

Kihez fordulsz, ha a hegyek bendője fortyogni kezd, a világ szenvedésének terhétől megremeg a föld a lábad alatt, az üvöltő szél pedig egyre csak a madarak, fák, emberek elmúlását ordítozza. Mitévő leszel, ha egyszer örök nyugvóhelyükről kimozdulnak a csillagok, ha a nap sugarai egyre elhalványulnak, és a szellemtelenség hidege majd minden ember szívét megdermeszti. Hol lelsz menedékre, ha a hamis hírek mérge kiműthetetlenül az erekbe mélyed, ha mindenki süketté vált az igazságra, s ha éberebb pillanataidban feldereng a felismerés, hogy száz tűszúrás sem védhet meg az elkerülhetetlentől.

Kérdések, amikre nem fogsz feleletet kapni a világ fenyegetéseivel állítólag hősies harcot vívó szupervirológusok, klímahéroszok, politikusmártírok és a nézők érdekeit mindenekfelett szem előtt tartó sztárbemondók részéről. Kérdések, amik előtt megfagy a közönséges értelem, és amik elől a világ minden problémájára csettintésre megoldást nyújtó büszke tekintélyek nyüszítő kutyákként menekülnek nyamvadt odujaikba. Kérdések, amik letaszítják az egészségügyi diktatúra felsőbbrendűségtudatban sütkérező helytartóit valódi tudásuk áporodott mocsarába.

Apokalipszis és halál. Nem éppen szívderítő témák. De beszélnünk kell róla, mert a világ is beszél róla. Méghozzá megállás nélkül, egyre nagyobb hangon, egyre veszedelmesebb jövőképet tárva elénk. És erre valahogyan reagálni kell. Ha nem is lehet megakadályozni, legalább a hozzáállásunkon kell tudni változtatni, annak érdekében, hogy a legszörnyűbb időkben is legyen mibe kapaszkodnunk és legyen egy megoldásunk. Még ha ez nem is tekinthető túlontúl egyszerű, hétköznapi megoldásnak.

Egy jó ideje a világot mozgató és a világ alászállását hitvány csatlósként támogató erők egyik kiemelt törekvése, hogy egyfajta általános világvége hangulatot keltsenek az emberekben. Nostradamus-jóslatok, maja jövendölések, asztrológiai előrejelzések, apokaliptikus filmek és regények, vészjósló hírek napi szinten, és, mint ahogy most is tapasztalhatjuk, a józanész számára megmagyarázhatatlan vészhelyzeti intézkedések igyekeznek folyvást emlékeztetni, hogy bolygónk és az emberiség a kipusztulás szélén áll. Ez a gondolat persze nem újkeletű, és, miként minden más modern elgondolásnak is, eredete a hagyományokban gyökerezik. Csakhogy van egyprócska bökkenő: a modernek apokaliptikus elképzelései távolról sem azt a cél szolgálják, mint a hagyomány emberének világvége felfogása.

A tradíciók képviselői számára a világvége elgondolásoknak volt egy határozott gyakorlati jelentősége. A világtól való elszakadás, a szokások, berögződések, mindennapokba vetett illúziók felszámolását szolgálták. A csapások, katasztrófák, globális válságok jó lehetőségként mutatkoztak az élet múlandóságának felismeréhez és ezzel együtt a transzcendens igazságokba vetett bizalom megerősítéséhez. Bármennyire is szörnyű forgatókönyveket vázoltak, közös volt bennük, hogy a hangsúly mégsem ezeken, hanem – mint ahogy maga az apokalipszis kifejezés is utal rá – egy újfajta igazság feltárulásán, egy magasabb rendű létállapot betörésén volt. Az apokalipszis azt tárja fel, ami valójában van. Elszakítja a közönséges élet függönyét, elsöpri a lényeg elől mindazt, ami lényegtelen, kizökkent a szerepből, amivel hosszú idők óta tévesen azonosítod magad. A drámai végkifejlet veszteségei mögött mindig ott húzódott egyfajta szellemi derű, ami végül kárpótolt a földi életben bekövetkező keserűségekért. Ebből kifolyólag az apokalipszis a maga módján, egy sajátos rátekintésből áldás is lehetett. A sötétség, akár spontán, akár a gonosz közreműködésével jött létre, végső soron, ha jól éljük meg, rávezethet emberi esendőségünk, tévképzeteinkhez való ragaszkodásunk felismerésére, és elindíthat a szellemi beteljesedés útján. Már amennyiben van elég bizodalmunk Istenben és a transzcendens valóságok igazságában.

Ma viszont valami teljesen mást látunk. Iparágak épülnek a válságkreálásra. Nemcsak átélik és elszenvedik az élet természetes rendjéhez hozzátartozó válságokat, hanem egyenesen csinálják őket. Persze, sok esetben még azzal kapcsolatban sem lehetünk biztosak, hogy a szóban forgó válságok léteznek-e egyáltalán, és ha igen, pontosan úgy léteznek-e, ahogy beadagolják nekünk. De ez lényegében nem is számít, egy a fontos, hogy az emberek fejében ott legyen az egyre fokozottabb és egyre elkerülhetetlenebbnek mutatkozó globális katasztrófa fenyegetése. Klímaváltozás, bevándorlás, terrorizmus, járványok, háborús konfliktusok, sőt, mostanában még az ufókról is egyre gyakrabban esik szó hivatalos körökből. Ufókról. Gondoljuk csak el. Ufókról beszélnek halálkomolyan ugyanazok, akik egyébként mindenki mást legyíkemberhívőznek, akik kevésbé népszerű elméleteket mernek megfogalmazni.

Hogy miért is van mindez? Egyfelől azért, hogy káoszt idézzenek elő a fejekben. A káosz azért jó, mert felborít minden hagyományos rendet, eltöröl minden hagyományos értéket, az embereket pedig teljes kétségbeesésbe és kiszolgáltatottságba taszítja. A káosz jó, mert a maga mögött hagyott romokra ráépülhet az új világ, egy antikrisztusi birodalom, ahonnan a régi hitrendszerek utolsó morzsáit is kisöprik. A káosz célja, hogy eljöhessen végre az igazi megváltó, aki aki megfoszt mindentől, ami az embert nemessé, széppé, igazzá tehetné. Az apokalipszis ma már nem a túlvilági erők betörésének előszelét jelenti, hanem egyfajta szükséges rosszat, ami a normalitástól teljesen elszakadt, lelketlen antibirodalom kiépítését előzi meg.

Mindehhez pedig egy sajátos hitrendszer is társul. Egy hitrendszer, ami pontosan az eredeti megközelítések ellentéte. Ez a fajta hitrendszer ugyanis pont a lényeget, a transzcendenciatudatot irtotta ki magából gyökeresen. Hiszen éppen ez a legnagyobb ellensége. Hinni egy felsőbb valóságban. Hinni az életen túliban. Élni az életen túliért. Támadja és elhallgatja, mert totálisan idegen tőle. És épp ettől lesz olyan groteszk és komolytalan és szánalmas minden szigorúsága és erőlködése ellenére. Épp ettől lesz olyan nevetséges a maszk helytelen használata miatt rádförmedő biztonsági őr, a vakcina hatékonyságáról kenetteljes ábrázattal szónokló egészségügyi szakember és a felelősségteljes életre buzdító, újságírónak nevezett főállású manipulátor. Mert vakok a lényegre, mert elhiszik, hogy ők most tényleg valami mindent előző fontosságú, világmegváltó dologban vesznek részt. Csak egyetlen cél, egyetlen mindenekfeletti érték lebeg előttük, a túlélés, még ha az ironikusan pontosan az élet megrontásával, a természet megerőszakolásával, az emberi tudat rossz szándékú befolyásolásával jár együtt. Ez a hitrendszer a kárhozottak hitrendszere, aminek lényege éppen az, hogy az életre hivatkozva kiirtsa, megrontsa, megerőszakolja mindazt, amiért igazán érdemes élni.

Így vagy úgy, előbb vagy utóbb az apokalipszis el fog jönni. Eljön, és ha eljön, kegyetlenül mindent magával sodor. Elviszi a nagyot és a kicsit, a gazdagot és a szegényt, az ellenállót és a meghunyászkodót, a hitetlent és a hívőt. Eljön akkor is, ha a tudomány legújabb boszorkányágainak köszönhetően több évszázadra növelik az emberek élethosszát. Akkor is, ha minden elhasznált szervünk helyére újat tesznek; ha a legapróbb porszemmel, a legkisebb esőcseppel és a legjelentéktelenebb járvánnyal szemben is százszoros óvintézkedéseket vezetnek be. Ezer vakcinát is beadhatnak, húsz maszkot is rádhúzhatnak, a vég, az emberi élet vége eljön egyszer. És akkor csak egy dolog fog számítani. Hogy az istentelenek népéhez tartozol-e? Hogy a halál gondolatára végleg megbénuló nyomorultak táborát gazdagítod-e, akik gyávák a világon túl tekinteni? Hogy a kárhozottak kilátástalan apokalipszisét választod-e? Vagy inkább azon kevesek közé tartozol, akik tudják: a világvége csak egyetlen világ végét jelenti, és ami igazán számít, ami igazán figyelmet érdemel, hogy mi az, ami utána jön. Ezt pedig csak azok láthatják meg, akik felismerték, hogy az emberi élet nem végcél, nem végső érték: csak egy hosszúra nyúlt zarándokút állomása.

apokalipszishalálvilágvége

• 2021.02.04.


Previous Post

Next Post