Felnőni a rajzfilmekhez
Rendhagyó ajánlónk az animék világából: Song of the Sea, Millenium Actress, A vörös teknős, A szentjánosbogarak fényének erdeje, Kaguya hercegnő története, The Life of Death. Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.
Rakoncátlan fészekaljunk az utóbbi időben sem tétlenkedett és minden szárnytollát latba vetve kutatta fel nektek a soron következő ajánlónk rajzfilmjeit. Témaválasztásunk elsőre talán furcsának tűnhet, de direkt nyúltunk ehhez a sokak által hol jogosan, hol jogtalanul infantilisnek vagy figyelemre érdemtelennek nevezett műfajhoz. Ugyanis meggyőződésünk, hogy a rajzfilmek világán belül is fellelhetőek kincsek, amelyek gondos figyelmünket többszörösen is meghálálják, és kiemelhetnek minket a panelhoz ragadt hétköznapiság masszájából. Újra közvetlen közelségbe kerülhetünk olyan, mára közhellyé üresedett valóságokkal, mint a hűség, a varázslat, a szépség, a misztikum, a halál és a szerelem. A képzőművészeti ábrázolásmódnak köszönhetően könnyebben megszabadulhatunk a közönséges életbe belemerevedett meglátásainktól, így képessé válhatunk arra, hogy újra önfeledt, tiszta gyermekiséggel láthassuk a világunkat. Ha ez csak pár pillanat vagy másfél óra erejéig tart, akkor is. Mindez már saját magunkon múlik. Nagy szavak, mi? Akkor kérlek, nézd ezt el egy nagyra nőtt gyermeknek.
Szubjektív válogatásunk nem követ semmiféle sorrendiséget és azokból az alkotásokból merít, amelyek így vagy úgy, de szerintünk feltárhatják az értő szemek számára az imént említett csodákat. Itt kifejezetten olyan filmek jöhettek szóba, amelyek többnyire hagyományos technikával készültek. Ezért nem foglalkozunk a Shrek, a Verdák és hasonló típusú vackokkal, amik témájuk és irányultságuk miatt amúgy sem kerülhettek volna terítékre egy általunk készített ajánlóban.
Song of the Sea – A tenger dala
Kevés olyan alkotást szült nekünk az animációs filmek világa, amiben ennyire harmonikusan egyesül az ősi hagyományok misztikuma, a gyermekiség őszinte játékossága és a szívet gyönyörködtetően káprázatos hang- és látványvilág. Ha azt kérdeznéd tőlem, hogy mondjak egy rajzfilmet, ami maga a nagybetűs MESE animációs esszenciája, akkor helyben vagyunk. Ez AZ! A történet főhőse egy fiatal testvérpár, Ben és Saoirse, akik anyjuk elvesztése után gyászoló apjukkal élnek együtt egy kietlen kis sziget világítótornyában. A fiú húgát hibáztatja a múltbéli tragikus eseményért, aki viszont angyali ártatlansággal ragaszkodik testvéréhez és titkon olyan csodás képességekkel bír, amelyek talán sorsuk felszabadítójává tehetik az apró lányt. A nagyanyai önző féltés nem várt fordulatot hoz sorsukba és egy olyan mágikus kalandfolyam elindítója lesz, amelyben a rég elfeledett mítoszok varázslata újra realitássá válik. A mese és valóság újra egymásba szövődik és óhatatlanul felébresztheti bennünk gyermekiségünk azon pillanatait, amikor minden játékunk élt, egy színes paplan tündéri tóvá változhatott, a nyírfáról letört ág pedig királylányt megmentő pallossá.
Hát igen. A kard eltűnt, a plüssmackó elnémult. Mit gondolsz? Vajon mi változott meg?
Millennium Actress
Válogatásunk egyik legdrámaibb darabja, viszont korántsem öncélúan tragikus. A fiatalon elhunyt, grandiózus vizualitással rendelkező Satoshi-Kon talán legmélyebb és legszebb alkotása. Egy olyan anime, amely valószínűleg a legkevésbé hordozza magán a műfajra jellemző sajátos, egyesek számára visszataszító stílusjegyeket. Egy nagy múltú, lebontásra ítélt filmstúdió egyik legnagyobb színésznője Chiyoko áll a történet középpontjában, akivel a stúdió 70. évfordulója kapcsán életrajzi interjút készít egy rajongástól túlfűtött, habókos riporter. Beszélgetésük során feltárul a nő életútja és létének egyetlen igaz értelme: a szerelem, amely egy idegennel való egyszeri találkozás során égette bele szívébe a beteljesedés reményét. A múlt és a jelen álomszerűen egybe fonódik sorsa elmesélése folyamán, így a riporter is szereplőjévé válik a színésznő karrierjének, szinte már megkülönböztethetetlenné téve számunkra a képzelet és a valóság világát. Az emlékek sodrásában az egyedüli fogódzkodó a nő hűsége és a múlt ködébe vesző Kedves tudata, amely töretlenül átsegíti az egész világot átívelő kutatásában. Végül az összekuszálódott sorsszálak végleg kisimulnak és egy olyan felismerés részesei lehetünk, amelyről szebben talán egyetlen anime sem szólt még.
Hogy kiknek ajánljuk? Leginkább kedves hölgy nézőinknek, romantikus lelkeknek és a legmagasabb női hűség hívőinek. Tessék? Hogy túl szentimentális vagyok? Igazad lehet barátom, de talán még egy vadász is megengedheti magának időnként, hogy szerelmes legyen a szerelembe.
A vörös teknős
A Tenger dala után vélhetően a másik legismertebb rajzfilm a listánkon, köszönhetően az Oscar jelölésnek. Noha a Ghibli stúdió égisze alatt látott napvilágot, külsőségeiben ez egyáltalán nem érhető tetten, míg lényegi mondanivalójában viszont távol keleti alkotásnak mondható. Hiszen ez a mű is az anyatermészet ezerféle arcában megmutatkozó sorssal való kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Csendesen, egyetlen emberi szó nélkül, a tenger és a vadon hangjain keresztül szólva hozzánk. Néhol az észrevétlenül bekúszó szimfonikus dallamok törik meg ezt a kontemplatív atmoszférát, az emberi sors önismétlő körforgásának egyszerre szép és megható mivoltát. Valahol a saját életünkre ismerhetünk rá a vörös teknősben: hánykódva születünk meg ismeretlen vizekből, nem értjük a földre vetettségünk okát, görcsösen ellenkezünk, majd szép lassan kialakítjuk a kis szigetszerű életünket, a beteljesedés reményétől fűtötten, majd elfogadva világi erőnk végességét csendben megyünk tovább.
A szentjánosbogarak fényének erdeje
Elárulom nektek, hogy nem vagyok egy fanatikus anime rajongó. Sokszor kifejezetten bárgyúnak, giccsesnek és komolytalannak tartom e műfaj bizonyos gyakran használt elemeit. Ugyanakkor megesik, hogy eljön életünkben a pillanat, amikor érdemes túllátnunk a megrögzöttségeinken, hisz az eget sem zavarja az esőfelhő. Célszerű lehet a hozzám hasonlóan vélekedőknek is így közelítenie ehhez a filmhez, hisz a szokásosan színeskedő és aranyos felszín alatt olyan mély érzésű mondanivaló lapul meg, mellyel ritkán szembesülhet az ember. Már ha fontos neki. Hotaru, a csöpp lyányka nagyszüleinél nyaralva eltéved a hegy szellemének erdejében, akit a Gin névre hallgató youkai, azaz erdei szellem megment. Lassan összebarátkoznak, majd ahogy telnek-múlnak a nyarak plátói szerelem szövődik közöttük. Ginről kiderül, hogy hajdanán ember volt, de egy varázslatnak köszönhetően olyan testet öltött, ami valójában átok: ha egy ember megérinti, örökre eltűnik. Itt meg kell állnom, többet nem mondhatok. Csak annyit: ha tetszik ez bájosan szomorkás felütés, akkor ne hagyd ki.
Kaguya hercegnő története
Ha azt mondtam a Millenium Actressről, hogy nem egy szokásos anime, akkor ez most hatványozottan érvényes. A Holdhercegnőként vagy Bambuszhercegnőként is ismert történet egy ősi japán legendából táplálkozik, amiben egy bambuszvágó öregember apró, isteni fényű kislányra bukkan egy bambusz törzsében, akit feleségével gondozásába vesz. A bámulatos gyorsasággal fejlődő gyermek együtt él és növekszik a természettel, mintha maga is a fák, virágok és madarak testvére lenne. Egyszer csak a bambuszvágó égi gondoskodásnak vélt aranyrögöket talál az erdőben, s a gyermeki fénykort lezárandólag a fővárosba költözteti családját, ahol Kaguya szembesül az emberi élet fájdalmakkal telt arculatával s rádöbben égi eredetére. A több archaikus hagyománnyal is rokon, a természetet a nőiség ciklikusságával, szépségével és változékonyságával összhangba hozó szimbolizmus a film egyik fő motívuma.
Ugyanakkor kiemelt jelentőséget kap az emberi élet szenvedéstelisége is, amely a japán zen alaptanítása. A kizárólag kézzel rajzolt és festett látványvilág hűen tükrözi azt az ősi természetelvűséget, amely Kaguya hercegnőben öltött formát és szépen érzékelteti emberi világunk folyton megújuló, de mégis tünékeny varázsát. Jártál már tavasszal virágzó cseresznyefa ligetben? Ha igen, akkor ez a film neked szól.
Life of Death
Mivel egy rövidke, alig ötperces alkotásról van szó, a legtöbb, amit mondhatunk róla, hogy olyan barátsággal telt szívvel kellene hozzáállnunk legöregebb társunkhoz, a halálhoz, miként azt a filmbéli őzike teszi. És akkor kiderül, hogy valójában a halál is így áll hozzánk; a legközvetlenebb barátsággal.
Sorolhatnánk még a hasonló jellegű alkotásokat. De kezdetnek legyen ennyi elég. Az említett művek mentén már könnyebben tájékozódhatnak mindazok, akiket megérintett ez a stílus és mondanivaló. Akiket pedig nem, nos, várjanak türelemmel. Van még néhány érdekes téma a tarsolyunkban.
