A dilettantizmus Szele

Van valami furcsa visszhangja manapság annak, ha valakit hivatalosan elismernek. Elvégre mégis csak egy velejéig modern világ részesei vagyunk, a maga durva kettős mércéivel és álértékeivel. Ám az ember azt gondolná, hogy díjat vagy jól fizető főállást olyanoknak adnak, akik alattomosságuk ellenére az értelem és a józanság valamilyen fokát megütik. Azt kell látnunk, hogy ez koránt sincs így. Egyre több jelét tapasztalhatjuk annak, hogy a múlt kőliberális „kultúrharcosainak” néminemű emberszerűségét felváltja a fél agyukat elszívó, gyökértelen hülyegyerekek, vagy a születésüktől fogva szó szerint debilként ténykedő alakok emberalattisága.

Nem is gondolnánk, hogy az interneten terjengő, tucatszámra megosztott vélemények, „tudósítások” és „kritikák” milyen véglények agyából pattannak ki.

Így jutunk el oda, hogy a világról és országunkról alkotott képünket pár felsztárolt kretén alakítja, akiknek sokszor úgy vesszük át a gondolatait, hogy meg se nézzük, ki az, aki kiokádta magából a hazugságoktól hemzsegő színvonaltalan firkálmányt.

A gépnarancsos Szele Tamás állatorvosi lova ennek a folyamatnak. A nemzeti elkötelezettségből gúnyt űző hivatásos szóhányó valószínűleg a cipőjét nem tudja bekötni egyedül, ám

valamilyen csoda folytán írni megtanult, és azóta ontja magából beteges agymenéseit.

A szélütött autista minden kétséget kizáróan klinikai eset, ami cseppet sem akadályozza meg abban, hogy direktívákat osztogasson, és „ejnye-bejnye” stílusban demokráciára oktasson. A figura különben egy senki, aki, mivel jól letapogatta, hogy miről polkorrekt a mai világban beszélni, néha buksi simogatást és finom kekszet kap országunkban garázdálkodó gazdáitól.

A zavarodott bértollnokot legutóbb kamudíjjal is kitüntették, amit kényszeres grimaszokkal fogadott. A lemaradott óvodás esetlenségével előadó gyogyós beszédéért nem vállalunk felelősséget!

Szele hevenyészett soraiban a nemzeti pártként aposztrofált Jobbikot és annak szellemi hátterét firtatja, és vél felfedezni ellentmondásokat. Szerintünk inkább az az ellentmondás, amikor állítólagos „jótevők” és az ország ügyeiért „harcoló” befolyásos alakok hibbantak homokozójává alakítják az internetes felületeket, hogy azok monomán őrületükben visszaböfögjék a kötelező lejárató sorokat.

Szélütött Tamás, a demokrácia eme ékes végterméke, hűen leképezi a magyarországi újságírás színvonalát. Nem kell bántani a fogyatékosokat, no de azért mégiscsak

szegénységi bizonyítványt állít ki magáról, aki egy szót is elhisz egy ilyen sült bolondnak.

Jelezzük, százával vannak ilyenek, akik írásait rengetegen készpénznek veszik, és hivatalos információnak tartanak. Őket használja fel a háttérhatalom saját ügyei érdekében. Ezek a figurák ugyanis nem képesek olyan színvonalú gondolkozásra, amivel rálátásuk nyílna a mélyebb összefüggésekre. Ott van Szele ütődött sorstársa, Szőllősi Gábor, az Érpatakra kirendelt szerződéses rágalomgyáros. Ő, mivel „valakik” érdeke így kívánta, anyuci szoknyája alatt bujkáló tökkelütött fiúból hirtelen „hiteles” médiaszereplővé tették, hogy országos szinten hazudhasson egy kiváló polgármesterről. Ezért szintén „kitüntették”.

Jobban tenné Szele, ha gyorsan elszelelne a többi kártevővel együtt, ugyanis kezd terhessé válni a tény, hogy méregnyelvű hitvány csatlósok, akik saját szétdúlt, démonok cincálta lelki világukat sem képesek rendbe tenni, akarják megmondani, hogy mi helyes és mi nem.

Az újságírói alattomosság és az emberi gyarlóság illetve elborultság közötti összefüggések vizsgálatát a továbbiakban is folytatni kívánjuk!