Szempontok a török puccs kapcsán
Néhány napja Törökországban a katonaság egy része puccsot hajtott végre a kormány ellen. A lázadást leverték, Recep Tayyip Erdogan államfő nagyméretű tisztogatásba kezdett, és a halálbüntetés visszavezetésének lehetségességéről beszélt, ami miatt a hazai média nem győz eleget méltatlankodni. Mindemellett arra az elméletre is egyből rákapott a sajtó, miszerint mindezt Erdogan szervezte maga ellen, vagy ha nem is ő szervezte, tudott róla, és hagyta, hogy ürügyet szerezzen a számára nem kívánatos személyek leváltására és felelősségre vonására.
Mint ahogyan sokszor utaltunk rá, az események valódi hátterét nincs módunkban teljes bizonyossággal feltárni. Azonban a jelenségekből bizonyos következtetéseket levonhatunk. Ezzel megóvhatjuk magunkat a megtévesztéstől, és ez akkor is hasznos hozzáállás, ha ezzel nem jutunk el a végső megoldáshoz.
A mi kérdésünk nem azzal kapcsolatos, hogy Erdogan maga ellen szervezte-e a puccsot, vagy netán ellenlábasa, a puccsal kapcsolatos érintettségét cáfoló Fethullah Gülen. Erre pro és kontra fel lehetne hozni érveket, anélkül, hogy egyértelmű választ kapnánk rájuk. A mi kérdésünk inkább az, hogy ilyen elméletek miért nem terjedtek el a fősodratú médiában az Egyesült Államokban vagy Európában zajló zavaros események kapcsán? Mikor mondják be a hírekben fő műsoridőben, hogy a 9/11-es merényletek az amerikai titkosszolgálatok műve volt? Hogy a párizsi, nizzai és brüsszeli merényletek az adott kormányok közbenjárásával történtek? Hogy az ISIS-t izraeliek és amerikaiak hozták létre? Nem különös, hogy míg a nyugati államok az áldozat szerepét játsszák szinte megkérdőjelezhetetlenül, addig ugyanez az előfeltételezés nem jár ki egy keleti államnak?
Már a hírrel kapcsolatos címadások elárulják számunkra, hogy az európai média valamiért a puccsistáknak szurkolt, illetve valamiért nagyon fel van háborodva a puccsot követő intézkedések miatt. Közhelyek durrognak a demokrácia sérüléséről, az önkényuralomról, a kegyetlenségről. Mindeközben a puccsal kapcsolatban Erdogan számító ravaszságát és cinkosságát sugallják. Földi László „biztonságpolitikai szakértő” szerint az államfő egyenesen „elvetemült” és „őrült”.
Most nem kívánunk állást foglalni a felmerülő kérdésekben, csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy a nyugati média kezdettől fogva elfogultan kezelte ezt a hírt is, ami miatt egyből felmerülhet bennünk a kétely az állítások megbízhatósága tekintetében. Minden tényt az áldozatok, a leváltott tisztviselők, egyetemi dékánok, katonai parancsnokok és a „kegyetlen bosszú” áldozatává vált ellenzék érdekei szempontjából értékelt.
Mindenesetre annyit az olvasók figyelmébe ajánlunk, hogy a Hídfő beszámolója szerint Erdogan az egyik lapnak azt nyilatkozta, hogy
„idegen országok állnak a kormány erőszakos eltávolítására irányuló kísérlet mögött”.
Ez mindenféle információ hiányában is valószínűsíthető, ugyanis ez egy általánosan bevett titkosszolgálati taktika országok beomlasztása, és azok feletti benső hatalomátvétel céljából. Márpedig ha valami, a valamelyest önjáró Törökország nagyon zavarhatja a világ ismeretlen urainak „világmegváltó” tervét. Az ilyesmit pedig elvben még akkor sem szabadna támogatni, ha adott esetben hibákat találunk Erdogan politikájában.
Egy ország felforgatásának metódusáról
Pikáns tény, hogy „sztálini léptékű” megtorlásokról, „neopatrimoniális” hegemóniáról, kormányzati berendezkedés „visszafejlődéséről” – mélységes aggodalmaskodás kíséretében – olyanok is képzelegni kezdtek, mint a jobbikos Ember Zoltán, illetve a párthoz köthető Alfahír.
