A magyargyűlölő: idegengyűlölő
Plakátokat rongálnak a balos „aktivisták” (értsd: megbízott felbujtók és rászedett hülyék) az Együtt támogatásával. Ürügyük, hogy szerintük a kormány nyílt „idegengyűlöletet” folytat, amit minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni. Hivatkozási alapjuk az európainak nevezett „norma”, vagy pontosabban: direktíva, a hol nyíltabb, hol burkoltabb felszólítás a feltétlen „toleranciára”, az internacionalizmusra és a „kiilleszkedett”, bűnöző csoportok „egyenlősítésének” fokozására.
Nincsenek illúzióink a kormány plakátüzeneteivel kapcsolatban, a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy jóval kevesebb szokott megvalósulni abból, amit szóban oly határozottan képvisel. Az országszerte kikürtölt üzenetek hátterében általában az áll, hogy a tettek vonatkozásában nem tud vagy nem akar lépéseket tenni az adott politikai hatalom. Ezért félő, hogy a menekültek, bevándorlók, állítólagos terroristák országmegszállásának megakadályozása és a magyar emberek – egyébként értelemszerű – előnyben részesítése a külföldiekkel szemben csak duma. Mindenesetre még ez is több és jobb, mint a magyargyalázó fröcsögés, amitől a napokban hangos a sajtó.
Lassan elérünk arra a pontra, hogy egy más nyelvet beszélő, idegen kultúrájú (persze kérdés, mennyire van „kultúrája” annak, aki ezt a kultúrát csapot-papot ott hagyja), bűnözésből élő, mások jólétét megzavaró külföldi szerencsétlent nagyobb védelembe vesz a liberális demokrácia strébere, mint egy kezdetektől ezen a földön ténykedő, hazájához hűséges magyar embert, ne adj isten iskolatársát, munkatársát, családtagját.
A baloldali média demagógja gyűlöletről beszél, miközben az egyetlen gyűlölködő éppen ő maga.
Idegenek jogainak védelméről szónokol, ha kell, hisztizik és vergődik, holott még a sajátjaival sem képes törődni: még a sajátjai is idegenek számára. A szomszéd megkedvelése is nagy akadályokba ütközik manapság, majd akkor pont egy förtelmes akcentussal, címszavakban beszélő, rossz arcú, rossz szagú, gyanús múltú alak lesz a potenciális barátom és velem mély egyertértésben lévő társam az ország színvonalának emelésében? Ez több, mint nevetséges!
Ezért aki nem képes először saját szűk környezetében rendet, összhangot, lényegi egyetértést és méltányos körülményeket teremteni, hogyan várható el tőle, hogy majd az úgynevezett idegenekkel szebben és helyesebben fog bánni? Az igazság az, hogy a baloldal (ideértve a médiát, a politikai pártokat, stb.) valójában még az ő érdekeikkel sem törődik. Ha törődne, először a sajátjain segítene. Majd ezt követően komoly kötelezettségeket róna az ideérkezőkre, hogy az itteni rend megzavarására semmilyen lehetőségük ne adódjon. Egy saját nemzeti és szellemi identitását megtagadó, vergődő társadalom hogyan bírná el a gyökeresen eltérő minőségeket képviselő egyének-csoportok integrálását? Csak az alacsonyrendű emberi érzésekre és szűklátókörűségre apelláló hatalmak képesek elhitetni, hogy ebből így bármi jó is kisülne…