1883 | Előzménysorozat, ami túlszárnyalja elődjét

A Taylor Sheridan által rendezett 1883 az egyik legmegindítóbb alkotás, amit valaha láttunk. A sorozat azt meséli el, milyen megpróbáltatások közepette jutottak el a Dutton család ősei azokra a földekre, amelyen a Yellowstone főszereplői gazdálkodnak.

Az utóbbi években rájöttem, hogy akkor teszi egy film a legjobb benyomást rám, ha előzetesen a legkevesebbet tudok róla. Annak,

aki bízik a Médiavadász értékítéletében, a legszívesebben csak annyit mondanék, hogy nézd meg,

csak simán nézd meg az 1883-at. Ugyanis minden idők egyik legkiválóbb sorozatáról van szó, amit nagy hiba lenne elmulasztani.

Taylor Sheridan munkássága

A sorozat írója és producere az a Taylor Sheridan, akire a részletek kifejtése előtt érdemes röviden kitérnünk. Sheridan neve nagyjából tíz éve, egy elég ütős alkotással, a Sicarioval vált ismertté, amiben az Egyesült Államok kormányának különleges ügynökei mexikói bűnbandák belháborújába avatkoznak be illegálisan. Sheridan azóta sorra gyártja a minőségi filmeket és sorozatokat, amik határozottan eltérő ideológiai alapon állnak, mint amit Hollywood képvisel. Férfias karakterek és cselekmény, mély dialógusok, hagyománytisztelet, természetközeliség, indiánnosztalgia. A préri urai, Wind River, Tulsa King:

majdnem mindegyik műve felmutat valamit, ami üdítően hat a normalitásra éhező nézőre.

A fazon a szó szoros értelmében egy modern cowboy, akit emellett, ritka párosításként kifinomult művészi érzékkel áldott meg a Jóisten. Hatalmas birtoka van, lovagol, állatokat tart, szakértője a fegyvereknek, és fizikálisan is elég jó bőrben van. Történeteinek hitelességéhez nagyban hozzájárult, hogy neki ez az életstílusa, azaz nem csak képzeletben foglalkozik a témákkal, hanem valós tapasztalattal rendelkezik róluk.

Sheridan az amerikai történelmet és magát az amerikaiságot egy sokkal őszintébb, férfiasabb, valós problémákra érzékenyebb megközelítésben tárja elénk,

ami ha nem is felel meg teljesen európai igényeinknek, valamelyest szerethetőbbé teszi számunkra ezt a világot.

Az 1883 története röviden

Ezen filmek közül is kiemelkedik a tízrészes 1883, ami egy korábban készült produkció, a Yellowstone előzménysorozata. Nagyon tömören arról szól, hogy a Yellowstone-ból ismert, állattenyésztéssel foglalkozó nagybirtokos család felmenői hogyan foglalták el a 19. században azokat a földeket, amin ma is gazdálkodnak. Annak ellenére, hogy ez egy előzménysorozat,

letisztultabb, kifinomultabb és szívhez szólóbb, mint a bizonyos vonásaiban szintén megnyerő, de sokszor a buta szappanoperák jellegzetességeit magára öltő Yellowstone.

A sorozat középpontjában egy tenessee-i család áll: egy exkatona apa, felesége, tizennyolc éves lányuk és kisfiuk. Egy európai bevándorlókat vezető háborús veteránhoz és helyetteséhez csatlakozva lovakkal és szekerekkel Texasból egészen Oregonig vándorolnak. Út közben a viharokon, erős sodrású folyókon, banditákon, vadállatokon és emberi hülyeségen át számos megpróbáltatás éri őket, ami miatt végül csupán maroknyian érnek célba, de ők is csak hajszál híján. Az eseményeket a fiatal Elsa szemszögéből követjük végig, akinek nővé érése és lelki kibontakozása pont ezzel az utazással párhuzamban zajlik.

Férfiasság ideálisabb ábrázolása

Kezdjük a sorozat egyik legnagyobb erényével:

igazi férfiakat látunk, és nem is egyet.

Azzal, hogy egy nőt tettek meg főszereplőnek, ügyesen ellensúlyozták a tényt, hogy ez valójában egy kőkeményen férfiközpontú alkotás. Itt, ha a családfő új otthont akar alapítani az ország másik végében, a feleség minden bizalmát belé vetve, nyafogás nélkül szépen elfogadja a döntését. Itt a tolvajnak nem foglalkoznak a jogaival és az érzéseivel, hanem azonnal lepuffantják vagy felakasztják. A vezető akaratával szembeszegülő rendbontók sem kapnak második esélyt, hanem azonnal és kíméletlenül elkergetik őket. Az apában, James Duttonban a gyávaság legapróbb jelét sem találjuk meg. Ha a bűnözőkkel való elkerülhetetlen összecsapás jeleit látja, egy percre sem jut eszébe megfutamodni. Brennan kapitány öreg, mint az országút, és megkeseredett, mint a lejárt gyógyszer, de amikor kell, olyan erőt és szilárdságot mutat fel, hogy arra tíz modern fiatal együttesen sem lenne képes. A sorozat kötelező dísznégeréből is olyan szimpatikus, férfias nyugalom árad, hogy arról a legtöbb mai fehér ember is példát vehetne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezeknek a férfiaknak ne lennének érzéseik.

A férfiúi minőség egészen komplex ábrázolását kapjuk.

Szereplőink többször is kimondottan tapintatosnak, másfelől sebezhetőnek mutatkoznak. Időnként akár könnyeznek is, anélkül, hogy ez csorbítaná tekintélyüket.

Feminizmus takaréklángon

A férfiközpontúság ellenére egyáltalán nem érződik, hogy a nőket alacsonyabb rendűnek állítanák be. Épp ellenkezőleg, a férfiak, amennyiben ez indokolt, hallgatnak a női hangra, akik a saját területükön, de akár még férfias tevékenységek végzésekor is talpraesettnek mutatkoznak. Hála az égnek, ez nem megy át egy utálatos feminista propagandába, ha a nőiséggel kapcsolatos modern korszellem lágy fuvallatát érezni is lehet néha a sorozaton. Elsa marhákat terel, a sok lovaglás miatt nadrágot hord, ami abban az időben nagyon botrányosnak számított, vadászik, embert öl, házasság előtt szeretkezik. Ezenfelül általánosságban akkora benne a szabadságigenlés, hogy az civilizált keretek közt túlzásnak hatna.

De sosem érezzük, hogy a saját nemét szeretné ezzel megtagadni, vagy a férfi tekintélyét megkérdőjelezni.

Épp ellenkezőleg, egy magával ragadóan szép, önnön természetéhez hű nőt látunk, aki gátlások nélkül igyekszik megélni a benne szunnyadó női minőséget.

Letisztultabb érzelemvilág

Nagyon hatásosan ábrázolják a régebbi korok jellegzetességeit. Nemcsak külsőségekben, hanem az alkotás lelkületében is érződik ez a jó értelemben vett régiesség. Egyik kiemelkedő vonása a sorozatnak, hogy a szereplőknek van tartása. Nem ragadják el őket túlzottan az emóciók. Ha vannak is nézeteltérések, például a vezetők vagy egy házaspár közt, ezek nem teremtenek egyből kicsinyes konfliktusokat. A kor embere nem engedhette meg magának, hogy minden durvább odaszóláson, ellenvéleményen, akaratával ellentétes parancson fennakadjon és megsértődjön. Egy olyan világban és egy olyan hosszú, zord úton, ahol a halál minden nap minden bokor mögül ott leselkedik, az embernek nincs ideje lelkizni.

Túl sokat lelkizünk ma,

túl nagyok az igényeink, érzelmileg túl sérülékenyek vagyunk, másfelől túl sok inger ér minket, és ez rengeteg felesleges zűrzavart visz az életünkbe. Lehet, hogy kényelmes, javarészt halálmentes mindennapjainkból szemlélve primitívnek, durvának, traumákkal telinek és unalmasnak tűnik ez az életforma, de az biztos, hogy e negatívumok fokozott jelenléte az életben rejlő szépség meglátására is alkalmasabbá teszi az igazán nyitott tapasztalót. Ma teljesen ki akarjuk iktatni a szenvedést és a halált az életből, de közben nem vesszük figyelembe, hogy talán ezzel az élet igazi, transzcendens eredetű csodáitól is megfosztjuk magunkat.

Oktatási célzatú jelenetek, ütős dialógusok

Akadnak olyan egyáltalán nem erőltetett jelenetek is, amiken érződik, hogy kimondottan a modern néző oktatására szolgálnak, akik ma már gyakorlatilag semmit nem tudnak az állatokról, a természet törvényeiről vagy a korabeli eszközök használatáról. A ló irányításának alapelvei, a marhacsorda befogásának művelete, a folyón való átkelés megtervezése olyan gondosan kidolgozott epizódok, amik amellett, hogy filmes szempontból izgalmasak, kimondottan informatív, gyakorlati módszereket ismertetnek velünk.

Másik nagyon megnyerő dolog, hogy a dialógusoknak van értelme.

Nem közhelyek és álbölcsességek durrogtatását halljuk, hanem olyan időnként egészen feszült, pattogós párbeszédeket, ahol mindkét fél értelmes érveket vonultat fel saját álláspontja mellett. Ami nem azt váltja ki a nézőben, hogy részrehajlóan egyik vagy másik szereplő pártját fogja, hanem hogy több szempontból tudjon rátekinteni az emberek közti bonyolult viszonyrendszerre.

Indiánok

Taylor Sheridan külön érdeme, hogy filmjeiben rendre visszatér az indiánok tiszteletteljes ábrázolása. A néger rabszolgák unalomig ismételt témája helyett a tradíciójukat őrző őslakosok érdekesebb világába irányít bennünket. A fehér ember és az indiánok felemás kapcsolatát a Farkasokkal táncoló hangulatát megidézően Elsa és egy indián harcos szerelmén keresztül mutatják be, amin

egyáltalán nem érezzük a rasszkeveredés más filmekben bántóan erőltetett propagandáját.

Elsa azért szeret bele a férfiba, mert lelkében ugyanazt a szabadságvágyat ismeri fel, mint ami a hatalmas prériket meghódító bátor indiánok szívében is lakozik. A sorozatban a vallás egyáltalán nem kap kitüntetett szerepet, de az indiánok természethez való sajátos viszonyán keresztül a háttérben mégiscsak érzékelteti a spiritualitás jelenlétét.

Kitűnő dramaturgia

Az említett pozitívumok kovásza azonban maguknak a szereplőknek a drámája. Megindító James Dutton családja iránti önfeláldozó szeretete. Szívszorító Brennan hozzáállása, aki annak ellenére vállalkozik a küldetésre, hogy szinte felemészti a gyász. Szimpátiát keltő néger helyettesének szerelemmel kapcsolatos korrekt hozzáállása. De

ami mind közül a legkönnyfaksztóbb, az Elsa története, benső felismerésekben gazdag utazása, és életének szívszorító végkifejlete.

Több jelenet nyomán is könny csorog a szemünkből, de nemcsak a szomorúság könnyei, hanem a felszabadító boldogság könnyei is, hogy ez a nő, amíg élt, minden pillanatban önmaga tudott lenni. Vagyis megvalósította azt, ami minden más embernek is eredendő célja lenne. Igazi drámát látunk, ami lesúlyt, de legalább ennyire felemel és megtisztít. Olyan ritka szép esztétikai élményt nyújtva, hogy hibáit is könnyedén megbocsájtom neki, amik az összhatás alapján említésre sem érdemes apróságoknak mutatkoznak.